Infostart.hu
eur:
355.94
usd:
308.29
bux:
133710.4
2026. június 8. hétfő Medárd
Nyitókép: Szijjártó Péter/Facebook

Szijjártó Péter: egy héten belül kétszer mosták fel a padlót von der Leyennel

Az Európai Bizottság elnökével egy héten belül a világpolitika két fontos szereplője is felmosta a padlót, Ursula von der Leyennek azt sikerült elérnie, hogy ezentúl többszörös vámot kell fizetni az európai áruk után az Egyesült Államokban - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető a Harcosok Órája című műsorban – melynek első vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt hétfőn – érintette az amerikai–európai vámmegállapodást is, és rámutatott, hogy Ursula von der Leyennel „egy héten belül a világpolitika két fontos szereplője mosta fel a padlót”.

Kifejtette, hogy a pekingi EU-Kína csúcstalálkozón gyakorlatilag úgy fogadták őt a repülőtéren, mintha turistaként érkezett volna, nem úgy, ahogyan az állam- és kormányfőket szokás. „Tehát először felmosták vele a padlót Kínában, utána felmosta vele a padlót az amerikai elnök. Ma az Európai Unió arca gyakorlatilag megaláztatás és nevetség tárgya a világpolitikában. Ide jutottunk el” – tudatta.

Leszögezte, hogy úgy tűnik, nem lehet következmények nélkül Donald Trumpról vagy a kínai vezetőkről „bunkón és lesajnálóan” beszélni, ahogy azt számos európai politikus tette. „És a vámok tekintetében is itt ütött vissza, hogy nyolc éven át bunkóságverseny zajlott Európában, és mindenki a legdurvább, legotrombább megjegyzéseket próbálta mondani Donald Trumpra, hogy majd a liberális újságírók valami kis kedveset írnak róluk vagy megsimogassák a buksijukat” – közölte.

Majd rámutatott, hogy míg az európai autók importja után eddig 2,5 százalékos vámokat kellett fizetni az Egyesült Államokban, ez mostantól 15 százalék lesz, ahogy számos más termék esetében is, amelyre korábban 2-3 százalékos vámkulcs vagy egyenesen vámmentesség vonatkozott.

„Hatszor annyi vámot fizethetünk, mint eddig, és akkor Ursula von der Leyen örül magának, s ott ülnek mellette az emberek, és megtapsolják Skóciában. Tényleg az embernek ilyen szekunder szégyenérzete van, hogy egy ilyen ember képviseli az Európai Uniót” – mondta.

Szijjártó Péter abbéli reményét fejezte ki, hogy nem kerül sor törésre Donald Trump és Vlagyimir Putyin között, mivel a világ már attól biztonságosabb hellyé vált, hogy az amerikai és az orosz elnök elkezdett beszélni egymással.

Rendkívül felelőtlen és bűnös magatartásnak nevezte azt, ahogyan a nyugat-európai vezetők próbálják aláásni az amerikai béketörekvéseket. Úgy vélekedett, hogy ha az előző, Joe Biden vezette washingtoni kormányzat nem hozott volna annyi háborúpárti döntést az elbukott választást követően, ha Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és a nyugat-európai politikusok nem akadályoznák Donald Trump erőfeszítéseit, akkor lehet, hogy már sokkal közelebb lenne a fegyveres konfliktus rendezése.

„Ez egy hatalmas felelőssége a nyugat-európai vezetőknek, hogy (…) nem sikerült a háború lokalizálása vagy elszigetelése, hanem gyakorlatilag egy ilyen globális problémává, sőt egy európai háborúvá tették az ukrajnai háborút” – fogalmazott.

„Az jól látható, hogy az amerikai elnök mindent megpróbált. Hát, senki nem tett annyit ezért a békéért, mint Donald Trump. Ha az európaiak nemhogy fele ennyit nem tettek volna, csupán nem akadályozták volna, már szerintem eredményt lehetett volna elérni” – tette hozzá.

A miniszter ezután felidézte, hogy a tavaly nyári magyar békemissziót követően EU-s kollégái túlnyomó többsége élesen támadta amiatt, mert megpróbálták előmozdítani a tűzszünetet és a béketárgyalást.

„Donald Trump a világ többi részén megoldotta, de Európában még mindig olyan véleményterror van, amelyben a normálisan, konzervatívan, hazafiasan gondolkodó, békepárti politikusokat megpróbálják lenyomni és szégyenteljes helyzetbe hozni” – emelte ki.

Majd hozzátette, hogy szerinte Magyarország addig jó hely, ameddig a nemzeti kormány kezében van a hatalom, de ha az emberek esetleg mégis úgy döntenének, hogy „egy Brüsszelnek kiszolgáltatott bábkormány kerül hatalomra”, „rutin nélkül és fifika nélkül” akkor sem tudnának szembemenni a másik huszonhat EU-tagállammal.

„Hát még szándék nélkül, ugyanis ha jól értem, akkor azok, akik most meg akarják szerezni a hatalmat, Brüsszel emberei. Tehát nekik szerintem nincs is ilyen célkitűzésük” – mondta.

Címlapról ajánljuk
Döntések az Országgyűlésben: megszavazták a képviselők a fizetésük csökkentését

Döntések az Országgyűlésben: megszavazták a képviselők a fizetésük csökkentését

Tisztségviselőket és tagokat választottak négy vizsgálóbizottság élére hétfőn az Országgyűlésben. A parlament egyhangúlag, az ellenzék szavazataival is döntött az országgyűlési képviselői tiszteletdíjak, juttatások, támogatás, valamint az országgyűlési képviselőcsoportoknak járó költségvetési források jelentős csökkentéséről. Magyar Péter többször is utalt rá napirend előtti felszólalásában, hogy az előző ciklusban képviselőnként 7 milliós keretből gazdálkodtak. Most a tényleges képviselői jövedelmek 10-35 százalék között csökkennek, az Országgyűlés működése a következő négy évben 50 milliárd forinttal kevesebbe kerül majd.
Az eladási hullám után életjeleket mutatnak a tőzsdék

Az eladási hullám után életjeleket mutatnak a tőzsdék

Az elmúlt időszakban eladási hullám söpört végig a technológiai szektorban, a befektetők profitot realizáltak a nagyot ralizó papírokon, a Nasdaq múlt pénteken közel 5 százalékos mínuszban zárt. A hangulatot az is befolyásolja, hogy Iránban továbbra sem látszik érdemi előrelépés a béketárgyalásokban, ráadásul hétvégén Irán és Izraelt egymást lőtte - a hírek hatására emelkedik az olajár. A negatív hangulat ma reggel az ázsiai piacokon is kitartott, itt is főleg a tech részvények gyengélkedtek, a legnagyobb memóriachipgyártóknak otthont adó dél-koreai tőzsde több mint 8 százalékot esett. A gyengélkedés Európában is látszik, eséssel kezdtek a vezető indexek, bár a nap folyamán elkezdték ledolgozni a mínuszokat. USA-ban is javul a hangulat, visszapattantak a tőzsdék a pénteki nagy esésből.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×