Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső

Felcsaptak a lángok Újpesten – életmentő akcióban a rendőrök

Nemcsak a szolgálati kötelességüknek tettek eleget, hanem példát mutattak emberségből és bátorságból is – olvasható a BRFK közösségi oldalán.

Június 23-án dél után nem sokkal Újpest egyik utcájának nyugalmát szirénák hangja kavarta fel. Egy családi ház teteje gyulladt ki, a füst pedig szinte pillanatok alatt beterítette a környéket. Odabent hárman voltak. Ketten kijutottak, de az egyikük még visszarohant egy porral oltóval, hogy felvegye a harcot a lángokkal. Egyvalaki azonban bent maradt: egy idős asszony az emeleten rekedt. A szomszédban lakó rokonok is azonnal a segítségére siettek. Sikerült őt a teraszajtóig kimenteniük, de a hőség és a sűrű füst miatt végül mindannyian a felső szint teraszán rekedtek.

A helyszínre elsőként kiérkező újpesti rendőrök habozás nélkül cselekedtek. Egy létrát támasztottak az épülethez, és Breuer Barnabás főtörzsőrmester megkezdte a mentést: felmászott az előtetőre, majd tovább a ház tetejére, onnan pedig a teraszra, ahol három ember várta a segítséget. Két férfi sokkos állapotban, és egy földön fekvő, fájdalmasan kiabáló idős nő – olvasható a BRFK közösségi oldalán.

A főtörzsőrmester először az asszonyt vitte távolabb a kiömlő hőtől és füsttől, majd a két férfit az előtetőhöz vezette, ahol kollégái, Molnár Dominika őrmester és Szilágyi Péter törzsőrmester várták, hogy biztonságba juttassák őket.

Miután a férfiakat sikerült lehozni, a főtörzsőrmester ismét visszatért az idős asszonyhoz. A súlyosan sérült, mozgásképtelen nőt a tető védettebb pontjára vitte, mivel a házból már durranások hallatszottak, a hőmérséklet pedig az elviselhetetlenségig emelkedett, és sűrű, fekete füst áramlott kifelé – teszik hozzá.

A főtörzsőrmester mindvégig az asszony mellett maradt, egészen addig, míg a tűzoltók meg nem érkeztek. Végül közös erővel, három rendőr és két tűzoltó együtt tudta lehozni a súlyosan sérült nőt a tetőről.

A sérülteket a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.

„Breuer Barnabás r. főtörzsőrmester, Molnár Dominika r. őrmester és Szilágyi Péter r. törzsőrmester a BRFK IV. Kerületi Rendőrkapitányság járőrei aznap nemcsak a szolgálati kötelességüknek tettek eleget, hanem példát mutattak emberségből és bátorságból is” – zárul a bejegyzés.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Megindult a belháború: a szemünk láttára hullik darabjaira az egykori kormánypárt – Tényleg vége az illiberalizmusnak Lengyelországban?

Megindult a belháború: a szemünk láttára hullik darabjaira az egykori kormánypárt – Tényleg vége az illiberalizmusnak Lengyelországban?

Jelentős átrendeződés zajlik a lengyel pártpolitikában: míg a Jarosław Kaczyński vezette Jog és Igazságosság (PiS) népszerűsége zuhan, Donald Tusk miniszterelnök Polgári Koalíciója szilárdan őrzi első helyét, a radikális jobboldal pedig erősödik. A PiS-en belül kiéleződött a keményvonalasok és a Mateusz Morawiecki volt miniszterelnök által vezetett pragmatikus szárny közötti hatalmi harc, amit Morawiecki új, párton belüli platformjának létrehozása tett látványossá. Az egyre idősödő Kaczyński egyelőre képes volt megakadályozni a nyílt pártszakadást, de a tartósan csökkenő népszerűség komoly próbára teszi a párt egységét a 2027-es választások előtt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×