Akár egy „konzervatív” és egy „liberális” kör is adhatja a következő pápát a katolikus egyháznak, igaz, a szónak nem a politikai értelmében. Mint az InfoRádióban Máté-Tóth András teológus, a Szegedi Tudományegyetem vallástudományi tanszékének alapítója elmondta, ez a megkülönböztetés nem mai keletű, és egyáltalán nem csak a most kezdődő konklávéra érvényes, hanem már a XIX. század utolsó harmadában tartott I. vatikáni zsinatra is az volt, amikor az egyház a világ nagy hegemóniáinak változása következtében nagyon sok mindent elveszített a korábbi presztízséből és befolyásából, hatalmi pozíciójából is.

„Akkor kialakult a feszültség két véleményáramlat között, az egyik szerint Róma, a Vatikán kellett, hogy mindent megmondjon és stabilan vezessen, és volt egy másik nézet, amelyik pedig azt mondta, hogy oda kell figyelni a progresszióra, az egyház változásaira, változás kényszerére” – vázolta a kutató.

Az egyházat tehát szerinte nem szabad homogén intézményként elképzelni, a megújítási igény XIII. Leó pápánál (Rerum novarum enciklika) is jelentkezett már, és Ferenc pápa is élt a megnyilatkozási lehetőséggel utolsó enciklikája, a Fratelli tutti enciklikában, amelyben az egyház társadalmi tanításában ismertetik.

A felismerés, amely elvezetett Ferenc pápáig

Az egyház márpedig olyannyira nem homogén intézmény, hogy nem is csak a konzervativizmus és a liberalizmus mentén oszlik meg a gondolkodás, egészen más felvetések is vannak.

„Mégis az egyháznak az a legfontosabb orientációs kritériuma, hogy az evangéliumra koncentráljon, az evangélium Krisztusára, aki a keresztények hite szerint a föltámadott és az egyházzal a mai napig is vele élő úr, barát és testvér, tanító és vezető, gyógyító. A kereszténység nagy hivatása és küldetése, hogy a különböző témákra vonatkozó különböző nézetek sokasága jellemzi” – fejtegette.

Ebből következően

a konklávéra gyűlt bíborosok sem „csak” két csoportra oszlanak, különös figyelemmel arra, hogy a progresszívnak mondott kör a liturgia szempontjából még régebbi hagyományokhoz nyúlik vissza, mint a „konzervatívok”,

mivel „a nagyon ősi szövegekhez való visszanyúlásban találták meg azt a spirituális és intellektuális forrást, amely révén aztán az egyház számára egy erős belső fordulatot tudtak végrehajtani”.

Hogy ezen adottságok között miképp kerülhetett trónra 12 éve Ferenc pápa, arról biztos információ nyilvánvalóan nincs a titoktartás miatt, de – mint Máté-Tóth András rámutatott – nagyon sok elemző egyetért abban, hogy XVI. Benedek pápa lemondását követően Bergoglio bíboros azzal nyerte meg az akkori konklávé bíborosainak a többségi szavazatát, hogy a pénzügyi és pedofilproblémák miatt megrettent katolikus egyházat, egyházvezetést nagyon szelíden, nagyon hitelesen rá tudta arra venni, hogy higgyen az evangélium erejében, az Isten megbocsátó irgalmában, és

„ne egy mellét verő, magába forduló, szorongó egyház legyen,

hanem egy a bűnbocsánat és az evangélium erejében hívő, megújulásra képes, a korábbi keretek közül, elsősorban a szegények, a nyomorultak felé kilépő egyház legyen; ezt olyan hitelesen tudhatta képviselni a későbbi Ferenc pápa, hogy XVI. Benedek pápa lemondott, mivel úgy érezhette, ezekkel a dolgokkal ő már egyszerűen nem tud megküzdeni".

Ferenc pápa 12 éves egyházkormányzása a szakértő szerint bebizonyította, hogy a katolikus egyház fel tud állni ebből a helyzetből, és egy hiteles, sokak számára vonzó, a perifériákra is eljutó egyház képét mutatja most. Máté-Tóth András felismerése szerint Ferenc pápa mégsem újított meg semmit, egyszerűen olyan nyomvonalra talált rá, ami akkor is érvényesülni fog, ha nem kifejezetten Ferenc pápa működéséhez viszonyítjuk az utódját, mert nem is kell.

Szerinte a kihívásokhoz, a támaszhoz, krisztusi irgalmassághoz, az evangélium Krisztusához való viszony a fő kritérium, nem az, hogy Ferenc pápához viszonyítva most jobbra vagy balra fog haladni az új egyházfő.

A belső spirituális felismerésre várva

Kijelentette, XVI. Benedeket leszámítva ezekben az évtizedekben minden pápa "meglepetéspápa" volt, de szeretné megjegyezni, hogy a konklávé során a bíborosok a Szentlélek vezetésében hisznek; a részt vevő bíborosok arra kíváncsiak és azért imádkoznak csöndben, hogy ráérezzenek egyfajta belső spirituális felismerésre, hogy ki is lenne megfelelő egyéniség Szent Péter székében.

Ezért aztán Máté-Tóth András nem megy bele tippelgetésbe, hogy ki lehet esélyes: férlevezetőnek és csupán játéknak tartja a találgatás folyamatát, az tehát érdektelen és méltatlan is most. A világsajtó mégis játszik nevekkel, köztük Luis Antonio Tagle „progresszív” és Erdő Péter „konzervatív” bíboroséval. Erre reagálva azt mondta: sokféle emlegetés van, de ez nem azokról szól, akikről beszélnek, hanem akik emlegetik a személyeket.

„A találgatás érthető, de ezek annyira leegyszerűsítik vagy letompítják, primitívvé teszik az egész, katolikus egyházról, egyházi tendenciákról, bíborosi feladatokról és egyéniségekről szóló diskurzust, hogy igazából elsősorban csak ártanak annak”

– nyomatékosította, hozzátéve, ez a tippelgetés is csak akadálya annak, hogy az emberek mélyebben megértsék, a katolikus egyház mit csinál ebben a világban.

Példaként épp Erdő Pétert hozta fel, aki maga korábban a hazai viszonyokról azt mondta, nincs az egyházra vonatkozóan „társadalmi szerződés”, nincs a köztudatban sem egy stabil kép arról, hogy a katolikus egyház tulajdonképpen mire való a társadalomban. Ezt a bíborosi mondást a szakértő a világegyházra is érvényesnek tartja, de ugyanígy a hatalom, a tudomány vagy a gyógyítás területére is.

„Ezeken a területeken is elbizonytalanodik a világ, ugyanúgy a tekintetben is elbizonytalanodás figyelhető meg, hogy mire való a katolikus egyház ebben a világban. Ez igaz ráadásul olyan országokra is, mint Lengyelország, Horvátország vagy Észak-Írország, ahol nagyon sok a katolikus, vagy akár afrikai országokat is lehetne említeni. Van egy általános elbizonytalanodás e tekintetben, és Ferenc pápa nagyon nagyot alkotott az ő szolgálatával, hogy egy karakteres, másokért élő, szegényekre figyelő megbocsátást tanúsítani és hirdetni képes Istent és egyházat hirdetett ebben a világban” – ecsetelte.

Hogy miért tartja az egész világot lázban a pápaválasztás – nem is csak a katolikusokat –, arról úgy gondolkodik: a többi vallásban nincs ilyen központi szereplő, nem gondolkodhatunk úgy sem az iszlámról, sem a zsidóságról vagy akár a hinduizmusról, buddhizmusról, mint a kereszténységről, illetve még inkább, mint a katolikus egyházról.

„Az egymilliárd muzulmánnak nincs egy központi vezetője, egy pápajellegű imámja, csak a katolikus egyháznak van ilyen központi vezetője, csak a katolikus egyházra érvényes az, hogy 1,4 milliárd ember pápájáról van szó” – mondta, de hozzátette, ez csak az egyik ok. A másik, hogy a katolikus egyház a pápaság és a tanítás, a karakteres egyházi személyiségek megszólalásai révén is beleszól a világ ügyeibe, méghozzá eléggé karakteresen, világosan és kritikusan.

„Emiatt aztán

a világ katolikus egyháza sokkal inkább politikai tényező, mint bármely más vallási közösség”

– utalt a konkrét háborús témájú megszólalásokra, amelyekkel például a gázai esetben a keleti egyházi vezetők – például: názáreti rabbi, gázai imám – némák maradnak, legfeljebb akkor szólnak, ha amerikai elnökválasztás vagy európai fordulat van.

Hogy szempont lehet-e, hogy „rajongható” egyházfő legyen – mint amilyen Szent II. János Pál vagy Ferenc –, vagy profitálhat-e ebből az egyház, arról azt mondta, a katolikus egyháznak nem célja, hogy minél több katolikus legyen, hanem az, hogy minél többen ismerjék meg az evangéliumot és szeressék meg a feltámadt Jézus Krisztust.

„Ez a misszió lényege. Vagyis ha így értjük a profitot, akkor azt lehet mondani, hogy nagyon is profitált a katolikus egyház és az emberiség is abból, hogy sokan, akik esetleg nincsenek is megkeresztelve, mégis odafigyelnek arra, amit ezek a kiváló pápaegyéniségek képviseltek, és az ő nyomdokukon persze a katolikus egyház más intézményei is globális, illetve lokális szinten” – mondta.

A „ki” kérdésre érintőlegesen azért mégis felelt: nagyon erős egyéniség volt Ferenc pápa, nagyon nagy hatású, nagy fordulatot hajtott végre, részben hangulati fordulatot, perspektívafordulatot és valamennyire bürokratikus fordulatot is. Ebből a szempontból pedig szerinte elkerülhetetlen, hogy az utódját hasonlítani fogják hozzá, mint ahogy hasonlították sokáig Ferenc pápát XVI. Benedek pápához is, különösen akkor, amikor még Ratzinger bíboros életben volt.

„Sokan megpróbálták szembeállítani a két pápa teológiai nézetrendszerét egymással, ami nem volt célravezető és nem is volt sikeres, de elég sok próbálkozás volt, sőt voltak olyanok is, akiknek a katolicitásáról nehéz beszélni, akik azt mondták, hogy őnekik még mindig XVI. Benedek a pápájuk, jóllehet Ferenc pápa már évek óta a hivatalban lévő pápa volt… Úgy gondolom, hogy az a bíboros, akit meg fognak választani, azt azért fogják megválasztani, mert

nagyon karakteres egyéniség.

És ő építeni fog az elődeire, Ferenc pápára is, hiszen egy sereg döntés kötelező Ferenc pápa után mindenki másra is, de mégis a saját egyénisége szerint fogja megoldani a feladatát” – zárta gondolatait.