Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.84
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Budapest Airport

Már hordják a földet: elkezdődtek Ferihegyen a 3. terminál munkálatai

2024-ben minden eddig hónap egyéni csúcsot döntött az utasszám tekintetében. Nagyon időszerűek a fejlesztések.

Az utasforgalom dinamikus növekedésére számítanak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetői, ezért a tulajdonosok és a vállalat vezetősége elkezdte a 3. Terminál építésének előkészítését – közölte a Budapest Airport Zrt. 2024. december 20. Októberben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalmi növekedése volt a legerősebb Európában, az év végére pedig az utasszám meghaladja a 17 millió főt, közölték. 2030-ra 20 millió utas fogadását várják.

„Jelentős fejlesztésre van szükség, hogy az emelkedő utasforgalmat magas minőségben ki tudjuk szolgálni. A 3. Terminál tervezési, illetve egyes kapcsolódó kivitelezési munkálatai már folyamatban vannak, hamarosan kezdődhet megvalósítás is. A célok messzire mutatnak; magas minőségben egyre több utast kiszolgálni, folyamatosan bővülő infrastruktúrával” – fogalmazott a cég közleményében Francois Berisot, a Budapest Airport vezérigazgatója.

Az új terminálhoz kapcsolódó egyik első munkavégzés az új forgalmi előtér kiépítéséhez szükséges földfeltöltési munkák kivitelezése. A jövőben megvalósítandó forgalmi előtérbővítés 12 légijármű egyidejű kiszolgálását teszi majd lehetővé, és ezt a munkát egy jelentős fejlesztés fogja követni.

A 3. Terminál fejlesztését és tervezését a fenntarthatósági szempontok figyelembevételével végzik, összhangban a Budapest Airport azon céljával, hogy a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa által meghatározott határidőnél húsz évvel korábban, 2030-ra nullára csökkentse a repülőtér kibocsátását. A terminálfejlesztés minden eleme várhatóan nyolc éven belül megvalósul – ígérték.

A KPMG tanulmánya alapján a 3. Terminál megépítésével összefüggő beruházási és kivitelezési tevékenységek 2027-ig akár 63,9 milliárd forintnyi közvetett hozzáadott értéket is teremthetnek a beszállítói láncon keresztül, 6400 embernek adhatnak munkát, és a magyar családok jövedelméhez akár 23,4 milliárd forinttal járulhatnak hozzá.

(A nyitóképen: Lóga Máté, gazdaságstratégiáért, iparért, pénzügyi forrásokért és makrogazdasági elemzésért felelős államtitkár / a Budapest Airport Igazgatóságának elnöke és Francois Berisot, a Budapest Airport vezérigazgatója.)

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×