Infostart.hu
eur:
363.91
usd:
323.94
bux:
0
2026. október 16. péntek Gál
A rendőrség felvétele
Nyitókép: A rendőrség felvétele

Fordulat Till Tamás meggyilkolásának ügyében

Nemcsak hogy tagadja F. János a 11 éves kisfiú megölését, hanem egymás után különböző vallomásokat tesz.

A Till Tamás megölésével gyanúsított 40 éves vállalkozót, F. Jánost szombaton vezetőszáron, megbilincselve vitték a Kecskeméti Járásbíróság épületébe, ahol 30 napra elrendelték a letartóztatását. Később a Blikknek a férfi ügyvédje, Hódos Attila azt mondta, F. János bár korábban beismerte a 24 éve eltűnt kisfiú megölését, most már mindent tagad.

"Öt darab különböző vallomása van összesen, amiket a közigazgatási eljárásban és a büntetőeljárásban tett, de nekem még számtalan különböző verziót mondott el, amelyek egymással is ellentmondásosak. Ezeknek a részleteiről egyelőre nem szeretnék beszámolni. Mindenesetre

a bűnösségét a néhai Till Tamás bántalmazásában nem ismeri el, a korábbi beismerést kényszer és fenyegetés hatására tette meg.

Azt ígérték neki, ha megteszi, a családját és a vállalkozását békén fogják hagyni és nem szednek elő esetleg a múltjából olyan dolgokat, amelyek rá terhelők lennének" – mondta a lapnak Hódos Attila. A gyanúsított ügyvédje szerint a férfi azt is mondta neki, hogy tudomása van még több eltüntetett személyről, akiknek a holttestét elásták, ő pedig pontosan tudja ezeknek a helyszínét, de most már nem fogja segíteni a hatóságok munkáját, mert "még ő került bajba" Till Tamás holttestének megtalálása után.

Till Tamás 2000. május 28-án tűnt el Baján, miután biciklivel elindult otthonról a közeli vadasparkba lovagolni. Az ügyben 24 év után, idén nyáron történt fejlemény, amikor megtalálták földi maradványait egy helyi tanya melléképületében az aljzatbeton alatt elásva. A korábbi tanúvallomások alapján először két, már öngyilkosságban elhunyt férfira gyanakodtak a rendőrök, de aztán a nyomozásban kiderült, F. János lehetett a tettes. A napokban már arról számolt be a rendőrség, hogy a férfi beismerte, ő verte agyon és tüntette el a fiút, az elmondását pedig a hazugságvizsgáló is igazolta. A bűncselekményt 16 éves korában követte el, így az elévült – állt az akkori közlésekben, de aztán fordulatot jelentett, amikor csütörtök délután az ügyészség közölte: szerintük mégis felelősségre vonható.

(A nyitóképen: a hatóságok kutatnak Till Tamás holtteste után egy bajai tanyán.)

Címlapról ajánljuk
Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Jogsértően korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát a magyar állam – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. A Pedagógusok Szakszervezete a munkabeszüntetés feltételeinek újraszabályozását várja az ítélet nyomán. Totyik Tamás elnök szerint a sztrájk idején biztosítandó szolgáltatásokról a munkáltatóknak és az érdekképviseleteknek kellene megállapodniuk.

Közös energiaár-letörési tervet készít az EU – éjszaka a csúcson

A jelenlegi geopolitikai kontextus globális ellátási láncokra, az energiabiztonságra, valamint az energia- és üzemanyagárakra gyakorolt kedvezőtlen hatása miatt, különös tekintettel a háztartásokra és az iparra, az Európai Tanács Brüsszelben tanácskozó tagjai a magas energiaárak kezelésének kritikus fontosságát hangsúlyozták.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Megfordult a dollár, helyzetben a forint

Megfordult a dollár, helyzetben a forint

Az elmúlt hetek erősödése után tegnap óta gyengül a dollár, elsősorban azért, mert csökkennek az amerikai és az európai állampapírhozamok. A lendületből a forint is profitál, hiszen a dollárral szemben 326,5-ről 324 közelébe erősödött, miközben az euróval szemben csak kisebb mozgások látszottak. A kötvénypiaci enyhülés miatt azonban korai fellélegezni, mert a világ adósságproblémái nem oldódtak meg két nap alatt, az olajárak pedig tovább emelkednek. A befektetők ma az európai és az amerikai konjunktúraadatokra figyelnek, az adóssághelyzet és az olajpiac fejleményei pedig a forint árfolyamát is jelentősen mozgathatják.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×