Infostart.hu
eur:
359.04
usd:
314.41
bux:
142027.96
2026. július 15. szerda Henrik, Roland
Tisza-tó, 2020. október 22. A Tisza-tó - más néven Kiskörei víztározó - látképe. MTVA Fotó: Molnár-Bernáth László
Nyitókép: MTVA Fotó: Molnár-Bernáth László

Átminősítették a Tisza-tó környékét

Kiemelt fejlesztési térség lett a Tisza-tó. Az erről szóló törvényjavaslatot 149 támogató és 15 tartózkodó szavazattal fogadta el az Országgyűlés.

A Balatoni üdülőkörzet, a Tokaji borvidék, a budapesti agglomeráció és a Közép-duna-menti régió után a Tisza-tó térsége is bekerül a 2014-ben elfogadott országos területfejlesztési koncepcióba - mondta előterjesztői expozéjában a parlamentben Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.

"A Tisza-tó térségének kiemelt térséggé nyilvánítása helyi összefogáson és helyi egyetértésen alapul, amely hatékony és szervezett együttműködést igényel a központi és a helyi, valamint a térségi, vármegyei, önkormányzati és kormányzati szereplőktől is. A kiemelt térséggé nyilvánítást többek között az indokolja, hogy a négy vármegyét, Hevest, Jász-Nagykun-Szolnokot, Hajdú-Bihart és Borsod-Abaúj-Zemplént érintő közigazgatási szétszabdaltság jelentős kihívások elé állítja a közös fejlesztési célok meghatározása és a vízparti szabályozás. Ezen kihívások kezelésére mindenféleképpen egy átfogó, a Tisza-tavat középpontba állító térségfejlesztési megközelítés szükséges, ami a jelenlegi helyzetből ki tudja mozdítani Magyarországnak ezt a csodálatos vidékét, és egységes, mind működésében, mind finanszírozásában az eddigiekhez képest még gyümölcsözőbb együttműködést tud életre hívni az egyes szereplők között" - részletezte.

A Tisza-tó turisztikai, természeti és vízgazdálkodási szempontból egyaránt fontos - mondta vezérszónoki felszólalásában a fideszes Szeberényi Gyula.

A KDNP-s Hollik István Ausztriával példálózott, ahol turisztikai desztinációkban gondolkodnak. A fejlesztéspolitikának így térségi elven kell működnie, mert csak ez vezet sikerre - hangsúlyozta a kormánypárti politikus.

A Mi Hazánk vezérszónoka, Dócs Dávid örvendetesnek nevezte, hogy újabb kiemelt térsége lesz az országnak, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a Tisza-tó nem fog a Balaton sorsára jutni, amely mellett szavai szerint luxusszállók nőnek ki a földből, jachtkikötők létesülnek, és elveszik a hétköznapi magyar emberektől a tavat olyan üzleti csoportok, oligarchák, akik rátelepedtek erre a közkedvelt üdülőövezetre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Jó az idei dinnyetermés, de baj lehet az árakból

Jó az idei dinnyetermés, de baj lehet az árakból

A dinnyeforgalmazás nehézségei miatt tárgyalásokba kezdenek a termelők, miután elhalasztották a szerdára tervezett tiltakozó megmozdulásokat – mondta Göcző Mátyás, a Magyar Dinnyetermelők Egyesületének elnöke az InfoRádióban, hozzátéve: két áruházlánc is olyan akciót hirdetett meg, ami nagyon alacsony, miközben a termelőktől már önköltségi ár alatt veszik át a dinnyét.

Vitézy Dávid az InfoRádiónak: KRESZ-kérdőiv jön, új közlekedési fejlesztésekről is dönt a kormány

A helyreállítási alapból Magyarországra érkező uniós források egy részét járműbeszerzésekre fordítja a kormány, és hamarosan döntés születhet új közlekedési fejlesztésekről is – mondta az InfoRádióban a közlekedési és beruházási miniszter a magyar vasút 180 éves fennállása tiszteletére szervezett budapesti ünnepség után. Vitézy Dávid hozzátette: a kohéziós források felhasználásáról is tárgyal szerdai ülésén a kabinet. A KRESZ-t két lépcsőben alakítják át.
inforadio
ARÉNA
2026.07.15. szerda, 18:00
Németh Zsolt
az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes alelnöke
Tisza-kormány: új párt alakulhat a Fidesz romjain, lemondott Szijjártó Péter

Tisza-kormány: új párt alakulhat a Fidesz romjain, lemondott Szijjártó Péter

Szerdán sincs megállás a választások óta teljes intenzitáson pörgő közéletben: Szijjártó Péter volt külügyminiszter mentelmi jogát is beáldozva lemondott parlamenti mandátumáról; a kormány már módosítja a költségvetést, valamint Ferencz Orsolya korábbi fideszes politikus arra utalgat, hogy új pártot alapít a Fidesz romjain. Kedden is intenzív volt a belpolitikai napirend: Magyar Péter miniszterelnök parlamenti felszólalásában bírálta az ellenzéket, amiért az alkotmánymódosítás elleni tiltakozás után a Fidesz  és a Mi Hazánk távol maradt a szavazástól, és hangsúlyozta, hogy az ország nem lehet egyetlen párt tulajdona. Az Országgyűlésben lezárták a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatal létrehozásáról szóló törvényjavaslat általános vitáját, miközben felgyorsultak a személycserék az állami intézményeknél: teljesen megújul a MÁV igazgatósága, változások történtek a Szerencsejáték Zrt.-nél, és távozott a Creative Hungary vezetője is. Politikai vitát ígér a kormány az augusztus 20-i ünnepségek finanszírozása, miután a korábbi, 17,5 milliárd forintos szerződést felmondták, a kormány pedig a töredékéből tervezi megrendezni az eseményt. A kabinet több szakpolitikai irányt is kijelölt: év végére készülhet el az új energiastratégia, a honvédelmi miniszter az orosz befolyástól való távolodást hangsúlyozta, zajlik az uniós források gyors felhasználása. A legfontosabb döntésekről és fejleményekről szerdán is folyamatosan beszámolunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×