Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
A Budapest-Belgrád vasútvonal nyíltvonali szakaszának utolsó vágánydarabját helyezik be a V-Híd gépbemutatóján Kiskőrösön 2024. október 9-én. Az eseményhez kapcsolódó ünnepségen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, hogy az eddigi legfontosabb mérföldkövéhez ért az új Budapest-Belgrád vasútvonal építése, hiszen az utolsó sínszál lefektetésével a fővároson kívüli szakasz nyíltvonali vágányépítési munkálatai lezárultak, s így a jövő év végére elkészülhetnek a magyarországi munkálatok.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Lezárult egy fontos fejezet a Budapest-Belgrád vasútvonal hazai építkezésében - képek

Az utolsó sínszál lerakásával Kiskőrösön befejeződtek a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának Budapesten kívüli, nyílt vonali vágányfektetési munkálatai.

Font Sándor Bács-Kiskun megye 3-as számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője a szerdai kiskőrösi eseményen - amelyen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is beszédet mondott - a Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítési és kapacitásbővítő beruházás magyarországi szakasza kapcsán felidézte: a világháborúk lezárását követően nem engedték, hogy Magyarország Kiskőröstől délre dupla sínpárral rendelkezzen, mert az fenyegetést jelentett volna a balkáni országok számára - fogalmazott.

Mint mondta: „idővel azonban fordult a világ kereke”, és jelenleg éppen az egyik érintett országgal, Szerbiával és kínai partnerekkel építi Magyarország a dupla vágányt.

A Mészáros Csoport érdekeltségébe tartozó V-Híd Zrt. az esemény kapcsán Kiskőrösön mutatta be legújabb, egyedülálló vasúti nagygépeit.

Mészáros Lőrinc, a Mészáros Csoport tulajdonosa arról beszélt, hogy vasútépítő ágazatuk felépítése kilenc évvel ezelőtt a V-Híd vállalat megvásárlásával kezdődött, és jövőre, fennállásának tízéves évfordulójára elérik, hogy szinte minden olyan eszköz és gép rendelkezésükre áll, ami a minőségi vasútépítéshez szükséges.

Kiskőrös, 2024. október 9.
Plasser & Theurer SMD 80 vágányfeketető gép a V-Híd gépbemutatóján, amelyen a Budapest-Belgrád vasútvonal nyíltvonali szakaszának utolsó vágánydarabját helyezték be Kiskőrösön 2024. október 9-én. Az eseményhez kapcsolódó ünnepségen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, hogy az eddigi legfontosabb mérföldkövéhez ért az új Budapest-Belgrád vasútvonal építése, hiszen az utolsó sínszál lefektetésével a fővároson kívüli szakasz nyíltvonali vágányépítési munkálatai lezárultak, s így a jövő év végére elkészülhetnek a magyarországi munkálatok.
MTI/Máthé Zoltán
Kiskőrös, 2024. október 9. Plasser & Theurer SMD 80 vágányfeketető gép a V-Híd gépbemutatóján, amelyen a Budapest-Belgrád vasútvonal nyíltvonali szakaszának utolsó vágánydarabját helyezték be Kiskőrösön 2024. október 9-én. MTI/Máthé Zoltán
Kiskőrös, 2024. október 9.
Plasser & Theurer unimat 80 vágányszabályozó gép a V-Híd gépbemutatóján, amelyen a Budapest-Belgrád vasútvonal nyíltvonali szakaszának utolsó vágánydarabját helyezték be Kiskőrösön 2024. október 9-én. Az eseményhez kapcsolódó ünnepségen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, hogy az eddigi legfontosabb mérföldkövéhez ért az új Budapest-Belgrád vasútvonal építése, hiszen az utolsó sínszál lefektetésével a fővároson kívüli szakasz nyíltvonali vágányépítési munkálatai lezárultak, s így a jövő év végére elkészülhetnek a magyarországi munkálatok.
MTI/Máthé Zoltán
MTI/Máthé Zoltán
Kiskőrös, 2024. október 9.
Plasser & Theurer unimat 80 vágányszabályozó gép a V-Híd gépbemutatóján, amelyen a Budapest-Belgrád vasútvonal nyíltvonali szakaszának utolsó vágánydarabját helyezték be Kiskőrösön 2024. október 9-én. Az eseményhez kapcsolódó ünnepségen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, hogy az eddigi legfontosabb mérföldkövéhez ért az új Budapest-Belgrád vasútvonal építése, hiszen az utolsó sínszál lefektetésével a fővároson kívüli szakasz nyíltvonali vágányépítési munkálatai lezárultak, s így a jövő év végére elkészülhetnek a magyarországi munkálatok.
MTI/Máthé Zoltán
MTI/Máthé Zoltán

A V-Híd Zrt. az elmúlt években egy 200 fős középvállalatból egy 1200 fős nagyvállalattá nőtte ki magát, amelyben főként mérnököket és gépkezelőket foglalkoztatnak. Az elmúlt nyolc év alatt több mint 800 kilométer hosszú vasúti hálózatot építettek – tette hozzá.

Hangsúlyozta: „a vasútépítés minden magyar számára fontos, hiszen a vasúti közlekedés nélkülözhetetlen”, és reményét fejezte ki, hogy a magyar állam minél több forrást tud átcsoportosítani a zöld közlekedés fejlesztésére.

Mészáros Lőrinc kiemelte: a cégcsoport több mint 450 vállalkozással működik, és több mint 50 ezer alkalmazottat lát el minden nap feladattal, megbecsülve munkájukat.

Az elmúlt években óriási beruházásokat hajtott végre a V-Híd Csoport, hiszen a mintegy 2,2 milliárd dollár értékű Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítési és kapacitásbővítő beruházás mellett elkezdődött a megközelítőleg egymilliárd euró költségű Déli körvasút építése is – tette hozzá.

Az esemény kapcsán készült sajtóközlemény szerint a cégcsoport 2022-ben rendelt meg három gépóriást az osztrák Plasser & Theurertől, amelyből kettő megérkezett a nyár végén. Az UNIMAT 08-4x4/4s Dynamic kitérő- és vágányszabályozót, valamint az USP 2000 c2 ágyazatrendező és profilozó gépet magyar mérnökök segítségével építette meg Európa legnagyobb vasútépítő gépeket gyártó vállalata. Mindkét gépet vasúti kitérők és pályák karbantartására fejlesztették ki.

A számítógép által vezérelt munkagépek gyorsak és precízek, így akár 40 százalékkal is lerövidíthetik a karbantartásra szánt időt.

Mészáros Lőrinc elmondta: a fejlődés nem zárul le a kiskőrösi gépátadással, hiszen jövő év februárjában érkezik meg az SMD80-as vágányépítő géplánc. Az új gépeknek köszönhetően jelentősen nő a kivitelezés hatékonysága, hiszen rövidebb építési időt és kevesebb állásidőt eredményeznek.

Kiemelte, hogy évek óta folyamatosan fejlesztik a V-Híd Csoport gépparkját, összességében több mint 100 millió eurót fordítottak gépbeszerzésre.

Sárváry István, a V-Híd Csoport vezérigazgatója arról beszélt, hogy a mostani gépbeszerzés része annak a stratégiának, amelynek célja, hogy a vasútépítésben is megszűnjön a külföldi nagyvállalatoktól való függés.

A cégcsoport ma már olyan erőt képvisel a piacon, amelyre Magyarország mindig számíthat – fogalmazott.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×