Infostart.hu
eur:
364.18
usd:
325.58
bux:
143387.8
2026. november 6. péntek Lénárd
Drónnal készített felvétel az M0-s autóút M1 és M7 autópályák közötti, kétszer három sávosra bővített szakaszáról az avatás napján, 2015. november 27-én.
Nyitókép: MTI/Ruzsa István

Óriási dugókra készülhetünk az M7-esen

Elkerülhetetlenné vált az útburkolat állagromlása miatt az M7-es felújítása több helyen még a nyáron - közölte a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt.

Tavalyhoz hasonlóan a vakáció idejére nem terveztek munkálatokat Budapest és a Balaton között az autópályán.

A nyári forgalom akadályozásának minimalizálásáért csak azokon a szakaszokon dolgoznak majd, ahol jelenleg is három forgalmi sáv áll a közlekedők rendelkezésére, és ezt is a forgalmi szempontból kevésbé terhelt napokon teszik majd.

A tájékoztatás szerint kedd és péntek között lesznek terelések júniusban és júliusban. A Budapest felé tartó oldalon, Székesfehérvár és az M0-ás autóút közötti szakaszon dolgoznak majd, ahol így is két sávon biztosított lesz a folyamatos haladás. Pihenőhelyen, csomóponti ágon is végeznek felújítást majd - ismertették a közleményben.

Az őszi időszakban elkerülhetetlen lesz, hogy a Balaton felé tartó oldalon is folytassák a felújítást - közölte a MKIF.

Kitértek arra, hogy az M7-es autópálya Érd és Székesfehérvár közötti szakaszán az aszfaltburkolat átlagéletkora meghaladja a 15 évet. Az utóbbi időben a pálya ezen szakaszának állapota több helyen is gyorsan romlott. Ezért ezen az 54 kilométeres autópálya-szakaszon a nyári időszakban, legalább 8 kilométer sávhosszban cserélik ki a tönkrement burkolatot - tudatták.

Az M7-es nyári felújítása is része Magyarország legnagyobb gyorsforgalmiút-felújításának. Ennek során a 2023 és 2025 közötti három évben az MKIF Zrt. által üzemeltetésre, felújításra átvett 1237 kilométerből 538 kilométer út újul meg - olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×