Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Nyitókép: Pexels.com

Elhunyt Varga Szilvia, mindössze 53 éves volt

Elhunyt Varga Szilvia rendezvényszervező szakember. A Közszolgálati Közalapítvány Kuratórium Fidesz által delegált tagja vasárnap reggel, hosszú betegség után, 53 évesen halt meg - közölte a család.

Varga Szilvia 1971-ben született Budapesten. 1996-ban szerzett diplomát a JPTE-BTF kulturális szervező szakán, 1998-tól a Miniszterelnöki Hivatalban előbb a Kommunikációs Központban dolgozott állami rendezvények rendezvényszervezési vezetőjeként, majd az Országimázs Központ állami rendezvények rendezvényszervezési vezetője és tanácsadója volt.

2001 és 2006 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának Kommunikáció Szakán volt óraadó tanár, 2002-2003-ban a Fidesz Országos Hivatalában (Demokrácia Központ, majd Programiroda) tevékenykedett rendezvényszervezőként.

2003-tól 2006-ig a Fidesz programigazgatója, 2006-tól 2010-ig a Kecskeméti Fesztiváliroda igazgatója, 2006-tól saját rendezvényszervező vállalkozást indított. 2010-ben az Országgyűlés a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi tagjának választotta, itt elnökségi tagként is dolgozott.

2010-2011-ben a Hungarofest Nonprofit Kft. Nemzeti Rendezvények divízióigazgatója, 2011-től 2013-ig a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzeti Rendezvényekért felelős tanácsadója volt. 2013-ban nevezték ki a Hungarofest Nonprofit Kft. szakmai igazgatójává.

Fontosabb munkái közé tartoztak 1999 és 2001 között a Millennium nagy rendezvényei és protokolleseményei, így az augusztus 20-i rendezvények és tűzijáték, a Sydney-i Olimpiai magyar napok, a Szent Korona átszállítási ceremóniája az Országházba, és Mádl Ferenc köztársasági elnök beiktatási ünnepsége. 2002 és 2006 között szerepet vállalt a Kossuth téri Fidesz kampányzárók, a budapesti Fringe Tehetségkutató Fesztivál, 2009-ben Pécs Európa Kulturális Fővárosa megnyitó ünnepsége megszervezésében.

Szerepet vállalt továbbá az Európai Unió soros magyar elnöksége lakossági rendezvényei (2011), a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntője (2014), Plácido Domingo budapesti koncertje (2016), az úszó-világbajnokság megnyitó ünnepsége (2017) tető alá hozásában.

2019-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Varga Szilviát.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×