Infostart.hu
eur:
364.76
usd:
326.41
bux:
0
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
balaton, rendőr, vízirendőr,
Nyitókép: police.hu

Teljes készültség a Balatonnál

Főszezonban egyszerre 300 ezeren is lehetnek a vízben és a parton.

A Balatonból 2023-ban 169 kivonulás során 338 embert mentettek ki a vízrendőrök, az idén már 16 alkalommal 27 személynek segítettek a vízirendészet munkatársai.

– A legtöbbször hajózókat vagy valamilyen vízieszköz – SUP, kajak, csónak, vitorlás, szörf – használókat, illetve fürdőzőket kell kimenteni – írja a sonline.hu a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság adataira hivatkozva. Vasárnap két esetben négy személyt, SUP-osokat és vitorlázókat kellett kimenteni a Balatonból.

A portál arról ír, hogy az idegenforgalmi szezonban egyidejűleg 18-20 kisgéphajó lát el feladatokat, ám a nagy rendezvények – Balaton-átúszás, Kékszalag, Balaton-átevezés – alkalmával akár a teljes flotta is bevethető. Az idén eddig 11 üzemképes kisgéphajót került vízre a Balatonon, megosztva az öt – Siófok, Balatonföldvár, Fonyód, Keszthely, Balatonfüred – vízirendészeti rendőrörs között, június elsejéig további nyolc kisgéphajót bocsátanak vízre. Vihar és hullámállóság szempontjából három kategóriába tartoznak a balatoni vízirendészet hajói: vannak, amelyek kifejezett jó időben alkalmasak járőrszolgálatra, azonban kevéssé viharállóak. Akadnak olyanok, amelyek már komolyabb, erősebb szélben is hatékonyan tudnak beavatkozni, míg a nagy kapacitású mentőhajók bármilyen szélben és viharban képesek menteni.

A Balatonon 149 hatóságilag kijelölt fürdőhely található, ezen felül nagyjából száz olyan strand, ahol fürdeni lehet. A rendőrség számításai szerint egyszerre a főszezonban, kánikulában közel 300 ezer személy lehet a vízben vagy vízparton.

Címlapról ajánljuk
A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Átszervezik a betegellátást: megszűnhetnek az alacsony esetszámú osztályok

Átszervezik a betegellátást: megszűnhetnek az alacsony esetszámú osztályok

Átfogó, szerkezeti reformra készül a kormányzat a magyar egészségügyben, mivel a rendszer hatékonysági és minőségi problémái kizárólag pluszforrások bevonásával nem orvosolhatók. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter és Tótth Árpád, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) vezetője szerint a jövőben bevezetik az értékalapú finanszírozást, regionális szintre emelik az ellátásszervezést, és kiemelt hangsúlyt kap a betegutak tudatos menedzselése is. A legfontosabb jogi és szervezeti alapokat még az idei év végéig, de legkésőbb 2027 elejéig megteremtik - írja a Népszabadság a Magyar Zene Házában rendezett tanácskozásról tudósítva.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×