Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
Nyitókép: Őrsi Gergely hivatalos Facebook-oldala

Hamarosan újra kinyithat a történelmi budai gyógyfürdő

A török hódoltság idején épült Király gyógyfürdőt a világjárvány idején zárták be, felújítását Őrsi Gergely kezdeményezte. A II. kerület polgármestere az InfoRádióban elmondta: reméli, hogy a többszereplős összefogás eredményeként sikerül olyan konstrukciót kidolgozni és hozzá forrást találni, amely révén a fürdő rekonstrukciója megvalósulhat.

Akár két éven belül befejezhetik a Király gyógyfürdő felújítását, így hosszú várakozás után hamarosan ismét birtokba vehetik a látogatók az impozáns fürdőhelyet, melyet a világjárvány idején zártak be.

A fürdő megépítését Arszlán budai pasa rendelte el 1565-ben, és utóda, Szokoli Musztafa regnálása idején nyílt meg. A Király gyógyfürdőnek

nem volt soha közvetlen melegvízbázisa,

a törökök azért építették messze a forrásoktól, hogy egy esetleges ostrom idejére is biztosítva legyen a fürdés lehetősége a várfalon belül. Vizét a jelenlegi Lukács gyógyfürdő környékéről biztosították.

Buda visszafoglalását követően, 1796-ban a König család birtokába került a fürdő, ők építették át mai formájára ötvözve a régi jegyeket az újakkal, megőrizve a létesítmény műemlék voltát. A fürdő magyarosított nevét is a családról kapta. A II. világháborúban megrongálódott, 1950-ben már átesett egy teljes felújításon.

Buda egyik legismertebb török kori épülete már évek óta üresen áll. Az egykori közkedvelt fürdő újabb felújítását és újranyitását Őrsi Gergely II. kerületi polgármester kezdeményezte még 2023-ban. A politikus azt mondta az InfoRádióban, reményei szerint

néhány éven belül teljesen megújulhat a Király gyógyfürdő.

Mint fogalmazott, ennek érdekében szoros együttműködésre van szükség a tulajdonosi jogok százszázalékos gyakorlójával, a magyar állammal, valamint az üzemeltetővel, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-vel (BGYH). A Fővárosi Önkormányzatnak az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett ingyenes használati joga van a fürdőhelyre.

Mivel a fürdő a török hódoltság idején épült, a polgármester felvette a kapcsolatot a török állammal és a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvánnyal is. Mint mondta, az eddigi visszajelzések alapján valamennyi fél célja a fürdő felújítása. Hozzátette: az alapítvány eddigi munkái és közbenjárásai a bizonyítékok arra, hogy „többszereplős összefogással” meg lehet valósítani olyan török kori műemlékek értékének megóvását vagy felújítását, mint amilyen például a Gül Baba türbéje.

Őrsi Gergely az első egyeztetéseket követően a BGYH-val közösen arra kérte a tervezőt, hogy

három részből álló koncepciótervet dolgozzon ki és valósítson meg.

Már 2019-ben is készültek tervek a rekonstrukcióra, de az akkori nagyszabású elképzelésekkel ellentétben most az eredeti funkciókat és építészeti örökséget szem előtt tartva új koncepció alakult ki a felújításra. A polgármester hozzátette: a legfőbb cél az értékmegőrzés, hogy a fokozottan védett épület és az egykori fürdőkultúra megmaradjon.

A felújításhoz azonban jelentős anyagi forrásokra van szükség.

A tervezői költségbecslés mintegy négymilliárd forintos összeggel számol,

ugyanakkor Őrsi Gergely tájékoztatása szerint nagyon sok múlik azon, hogy hány külső partnert tudnak bevonni a projektbe, ezért bízik benne, hogy a magyar és a török állam, valamint az említett alapítvány is támogatni fogja a rekonstrukciót.

Ha megoldódik a finanszírozás és megegyeznek a végleges tervekről a felek, akkor akár két éven belül befejeződhet a Király gyógyfürdő felújítása.

„Bízom benne, hogy hamarosan újra a II. kerület dísze lehet, és sokak kikapcsolódását, egészségmegőrzését szolgálhatja a fürdő” – mondta Őrsi Gergely, aki főpolgármesteri biztosként felelős a létesítmény felújításáért.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Egyre több óvodás gyermeknek van saját telefonja, a gyermekek 7 százaléka pedig már 4–6 évesen mobilhasználó – derült ki az NMHH reprezentatív kutatásából, amelyet 2 ezer szülő és 2 ezer 7 és 16 év közötti gyermek megkérdezésével végeztek el. A felmérés rámutat arra is, hogy a gyerekek szabadidejük egyre nagyobb részét töltik digitális platformokon, a szülők egyre passzívabbak, a mesterséges intelligenciának pedig mindenki jobban hisz a kelleténél.

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Von der Leyen: a bizonytalanság korában az EU–Mercosur megállapodás erősíti Európát

Von der Leyen: a bizonytalanság korában az EU–Mercosur megállapodás erősíti Európát

Több mint negyedszázados tárgyalássorozat végére tett pontot az Európai Unió és a Mercosur, amikor aláírták azt a partnerségi megállapodást, amely a világ egyik legnagyobb, közel 700 millió embert felölelő gazdasági térségét hozhatja létre. Az egyezség egy olyan időszakban született meg, amikor a globális kereskedelmet egyre inkább vámháborúk, korlátozások és geopolitikai széttöredezés jellemzi, és éppen ezért politikai értelemben is világos állásfoglalás a nyitottság és az együttműködés mellett. A megállapodás többmilliárd eurónyi vám eltörlésével, a piacok megnyitásával és a jogi kiszámíthatóság erősítésével érdemi növekedési és beruházási lökést adhat mindkét kontinensnek, különösen az exportáló vállalatok és a kis- és középvállalkozások számára. Stratégiai szinten Európa ellátásbiztonságát is erősíti a kritikus nyersanyagokhoz való hozzáférés révén, miközben Latin-Amerikának technológiát, tőkét és magasabb hozzáadott értékű termelési lehetőségeket kínál. A jövő héten az Európai Parlamentben induló vita már nem csupán egy kereskedelmi egyezményről, hanem arról szól majd, hogy az EU és partnerei milyen szerepet kívánnak betölteni egy fragmentálódó világgazdaságban. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének vendégcikke a Portfolio-n.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×