Infostart.hu
eur:
363.24
usd:
314.45
bux:
148632.55
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc
Nyitókép: samxmeg/Getty Images

Ingyenes nyelvtanulás diákoknak

Teljesen megújult a magyar fejlesztésű nyelvtanuló alkalmazás, a Xeropan. Az app már eddig is meghódította a világot, hiszen eddig összesen több mint kétmillióan használták világszerte, most azonban még több hanganyag és hatékony, komoly szakmai háttérrel összeállított, lineárisan felépülő tananyag segíti a nyelvtanulást, sőt, mesterséges intelligenciával is beszélgethetünk és tesztelhetjük a kiejtésünket is.

Ma már számos módon tanulhatunk nyelveket anélkül is, hogy akár kitennénk a lábunkat a lakásból, ám könnyen elveszhetünk az alkalmazások útvesztőjében, éppen ezért érdemes alaposan körbenézni, mielőtt kiválasztunk egyet. A Xeropan applikációja itthon egyedülálló abban, hogy magyar csapat fejlesztette, kimondottan a magyar nyelvtanulók igényeinek megfelelően. Ráadásul egy komoly, pedagógusokból és módszertani szakértőkből álló szakembergárda áll az applikáció mögött Miholics Zoltán vezetésével, aki korábban maga is tanított idegen nyelvet.

„Mind a termék, mind pedig az élmény és a tananyag oldaláról tartalmaz újításokat az applikáció. A lépcsőzetesen egymásra épülő tananyag hatékonyabb és könnyebben követhető nyelvi fejlődést tesz lehetővé, de immár még változatosabb feladatokkal és bővebb, alaposabb leckékkel gyarapodott. Több mint húszezer stúdió minőségű hanganyaggal is bővült a Xeropan a hatékony hallásértés érdekében” – mondta el AlGharawi Attila, a Xeropan vezérigazgatója, aki azt is hozzátette, az újítások minden diák számára térítésmentesen elérhetőek a KRÉTA felületén található, Idegennyelvi Felkészítő Modulban is.

Az applikáció sikerét jól mutatja, hogy Thékes István oktatáskutató-nyelvtanár felmérése szerint a Xeropant használók akár 61 százalékkal is jobban teljesítettek a kontrollcsoport azon átlagtanulóihoz képest, akik hasonló nyelvi kompetencia szinten kezdték meg a kutatást.

Az app négy hetes tanulási tervet állít össze, aminek segítségével a tanuló pontosan látja, hogy egy hónap leforgása alatt megértheti akár kedvenc zeneszámait vagy képes lehet bejegyzést írni idegen nyelven a közösségi médiában, de később akár megértheti az idegen nyelven beszélő filmek vagy tévéműsorok lényegét, könyvet olvashat az adott nyelven és céges megbeszéléseket is képes lehet vezetni. Az újítások minden diák számára térítésmentesen elérhetőek a KRÉTA felületén található, Idegennyelvi Felkészítő Modulban (IFM).

(OS)

Címlapról ajánljuk
Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

A CDU/CSU Bundestag-frakcióvezető meggondolatlan lépése miatt kénytelen volt átalakítani a szövetségi kormányát Friedrich Merz kancellár. Közben az őszi tartományi parlamenti választások előtt nő az AfD előnye a kormánypárttal szemben. A németországi belpolitikai helyzetről beszélt a Mathias Corvinus Collegium Magyar Német Intézetének kutatási vezetője, Dobrowiecki Péter az InfoRádióban.

Baka András: A kétharmados többség sem jogosít fel mindenre

Baka András, a Tisza Párt köztársaságielnök-jelöltje korábbi nyilatkozataiban még a ciklusokon átívelő mandátumok és a hatalommegosztás védelmének fontosságát hangsúlyozta, ám a kormánypárti bírálatok szerint most mégis asszisztál a Sulyok Tamás mandátumának megszüntetéséhez vezető alkotmánymódosításhoz.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×