Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.66
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
A Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épületegyüttesének részét képező Károlyi-palota átriuma 2017. február 21-én.
Nyitókép: A Károlyi-palota átriuma 2017-ben. MTI/Szigetváry Zsolt

Elbontják a Magyar Rádió ikonikus épületeit

Nyolc épületet kell elbontani a józsefvárosi palotanegyedben. Ez csaknem 33 ezer négyzetméter.

Kiírták a közbeszerzést a Rádió egykori épületeinek bontására a Pázmány Campus helyszínén. Budapest VIII. kerületében, a Bródy Sándor utca – Pollack Mihály tér – Múzeum utca – Szentkirályi utca által határolt területen nyolc épületet kell teljesen vagy részlegesen elbontani – olvasható a Közbeszerzési Értesítőben. A felhívásra december 7-ig lehet jelentkezni. A lebonyolítónak 240 nap áll rendelkezésre a bontásra – írja a magyarepitok.hu.

Egyetlen épület kivétel, amelynek egy részét a kivitelezés alatt bontják majd el, az utcai homlokzat megtartása miatt. A palotanegyed ezen területén műemléki épületek is találhatók, ezeket azonban nem érintik a munkálatok. A bontás a Magyar Rádió egykori épületeit, stúdióit érintik:

  • B/1 épület: a Magyar Rádió korábbi ötemeletes irodaháza, kazánház, bunker;
  • D/1 épület: a Bródy Sándor 5-7. egykor a Magyar Rádió épülete volt;
  • D/2 – D/8 épület: archívum, stúdiók, valamint garázs és műhely.

Összesen 32 600 négyzetmétert kell elbontani, ami 37 500 köbméter törmeléket jelent, vagyis – a Józsefvárosi Újság becslése szerint – mintegy 1630 teherautó kell majd a törmelékek elszállítására.

A józsefvárosi palotanegyedben, a Magyar Rádió egykori épületeiben az eddig széttagoltan működő Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) összevont campust hoz létre. Az ingatlanok a Pázmányt fenntartó Magyar Püspöki Kar tulajdonába tartoznak. A várhatóan 2027-re elkészülő beruházás során több jelentős épület is megújul majd a Nemzeti Múzeum mögött fekvő területen (például a rádió egykori Márványtermét is magába foglaló Esterházy-palota vagy a végletesen leromlott állapotú Károlyi-palota), de új épületeket is emelnek majd.

Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×