Infostart.hu
eur:
354.33
usd:
306.02
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
Nyitókép: Pixabay

Ettől a hívástól összerándulhat a bankkártya-tulajdonosok gyomra, vigyázni kell!

A Nemzeti Védelmi Szolgálat tanácsokat ad, hogyan lehet elkerülni, hogy áldozattá váljunk.

Újabb módszerrel próbálkoznak a bankkártyaadatok megszerzésére specializálódott csalók: odáig merészkednek, hogy magukat a rendőrség munkatársainak kiadva tévesztik meg a gyanútlan áldozatokat – int óva közösségi oldalán a Nemzeti Védelmi Szolgálat.

Mint az a posztban olvasható, néhány napja tett bejelentést egy állampolgár, mert ismeretlenek több millió forintot emeltek le a bankszámlájáról. Először az egyik elkövető rendőrként bemutatkozva a sértettet arról tájékoztatta, hogy feltörték a számláját. Az ijedt áldozat a csaló kérdésére elmondta, hogy melyik banknál vezeti azt, utána a banda másik tagja már ennek a banknak a nevében hívta fel az „ügyfelet”.

A bűnözők ezt követően még arra is rávették, hogy segítségükkel telepítse telefonjára az Anydesk nevű programot, majd elkérték az SMS-ben kapott kódokat. Ezzel már könnyen hozzáférhettek a bankszámlához,

amiről átutalásokat indítottak, sőt, megpróbálták a számlán lévő teljes összeget leemelni.

A szolgálat hozzáteszi: az NVSZ speciális kiberfelderítési egysége korábban már sikeresen együttműködött a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal. Ennek eredményeként Győrben fogták el azt a három külföldi férfit, akik a sértettek banki adatait megszerezték, majd jelentős összegeket emeltek le a számlájukról.

Az NVSZ szerint a banki csalók új módszere mindenkit fokozott óvatosságra int, ezért azt javasolják:

  • Legyen gyanús mindenki számára, ha a rendőrség nevében telefonon felhívják, és a bankszámlájának feltörésére hivatkozva banki adatairól kérnek információkat!
  • Fontos tudni azt is, hogy a bankok soha nem fogják azt kérni, hogy a saját hivatalos alkalmazásuk mellé bárki egy külön alkalmazást is letöltsön a telefonjára

– idézi a Facebook-bejegyzést a 24.hu.

Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×