Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Tired female nurse in hospital corridor
Nyitókép: PIKSEL/Getty Images

Módosul az ügyeleti ellátás, új számot kell majd hívni baj esetén

A változásokról Takács Péter a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára osztott meg részleteket.

Egységesül az ügyeleti ellátás rendszere: a betegnek a 1830-as központi telefonszámot kell majd hívnia, ahol a vármegyei mentésirányítás dönt a tünetek alapján arról, hogy a beteg megvárhatja a másnapi háziorvosi ellátást, be kell mennie a központi háziorvosi ügyeletre, vagy azonnal mentőautót indítanak hozzá – közölte a Belügyminisztérium (BM) egészségügyért felelős államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában szerda reggel.

Takács Péter elmondása szerint a korábbi rendszerben nehéz volt eligazodni, és heterogén volt a szolgáltatás színvonala is, ezért döntöttek úgy, hogy egységesítik az ellátást, és egy központi telefonszámon lesz az ellátásszervezés.

Hozzátette: Hajdú-Bihar vármegyében másfél évig tesztelték az új rendszert, és azt tapasztalták, hogy délután 4 és este 10 óra között elsősorban háziorvosi kompetenciára van szükség a beteg hirtelen állapotromlása miatt, este 10 óra után azonban tényleg csak az megy orvoshoz, akinek nagy baja van. Ezeknek az embereknek leginkább sürgősségi ellátásra van szükségük.

Takács Péter ismertetése szerint, amikor a beteg felhívja a 1830-as központi számot, az irányítószáma alapján kapcsolják az illetékes vármegye mentésirányításához. A mentőszolgálat munkatársa kikérdezi a beteget, az állapotától függően vagy ellátja tanácsokkal, és azt mondja, ha a panaszai nem romlanak, várja meg a másnapi háziorvosi rendelést, vagy pedig, ha ügyeleti ellátásra van szüksége, este 10 óráig a központi háziorvosi ügyeletre irányítja, esetleg egy mentőtiszt megy ki hozzá. Ha a beteg nagyon súlyos állapotban van, azonnal mentőautót küldenek érte. Hangsúlyozta:

az átszervezéssel gyorsabban kerül mindenki az állapotának megfelelő helyre.

Az államtitkár elmondta azt is, Hajdú-Bihar után Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyével bővítik a rendszert, márciustól pedig Győr-Moson-Sopron vármegyével, és így, vármegyéről vármegyére haladva terjesztik ki. A tervek szerint 2023 decemberére Pest vármegyét, 2024 elején pedig Budapestet is bekapcsolják az új ellátási rendszerbe.

Takács Péter az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában is vendég volt, itt arról beszélt, az új rendszer a betegbiztonság szempontjából magasabb színvonalú lesz, mint volt.

Elmondta azt is, közel kétszer akkora óradíjat tudnak adni az orvosoknak és asszisztenseknek, mint amit eddig kaptak az ügyeleti ellátásban. Emellett folytatódik a szakdolgozói béremelés is, 2024 márciusáig két lépésben 50 százalékos emelést kapnak a szakdolgozók. Emlékeztetett: jelenleg az orvosi átlagkereset a nemzetgazdasági átlag háromszorosa, és most ehhez az orvosi bérszinthez állítják be tartósan a szakdolgozói bérszintet, vagyis a gyógyító csapat tagjainak bérezése együtt fog mozogni.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×