Infostart.hu
eur:
386.17
usd:
331.8
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Nyitókép: Pexels.com

Megszólalt a magyar hegymászó, aki társával csaknem odaveszett a Magas-Tátrában

Talán az utolsó pillanatokban mentették meg őket.

Ahogy arról korábban az Infostart is beszámolt, két magyar turistán kellett segíteniük a hegyimentőknek a Nagy-Tarpataki-völgyben péntek este, mert a nagy hó és a rossz idő miatt nem tudtak önállóan sem tovább haladni, sem visszatérni Tarajkára (Hrebienok).

Egyikük az RTL-nek nyilatkozva elmondta, szinte napra pontosan egy éve teljesítették már egyszer a túrát, tehát nem volt számukra ismeretlen a terep. „A gond ott volt, hogy folyamatosan beszakadtunk a hóba, a hótalp itt semmit nem segített. […] Fizikailag képtelenség volt továbbmenni – fogalmazott Várkonyi Gábor, aki szerint legfeljebb 5-600 méterre lehettek a menedékháztól, de egyszerűen nem tűnt teljesíthetőnek a táv.

Miután olyan magasan voltak, ahol már nem volt térerő, úgy döntöttek, visszafelé indulnak el, keresve egy alacsonyabb pontot, ahol már tudják értesíteni a hegyi mentőket. Megjegyezte, volt egy erős fél óra, amikor végigfutott a fejükben, hogy lehet, hogy nem találják meg őket, lehet, hogy nem fogják kibírni, elfáradnak, ledőlnek és nem kelnek fel többé.

„Az utolsó tíz percben, mielőtt ránk találtak volna - ott volt mind a kettőnknél az abszolút mélypont minden értelemben […]

Rettenetesen fáradtak voltunk, és kicsit már a remény is kezdett veszni”

– tette hozzá Várkonyi Gábor, nagyon felszabadító érzésnek nevezve azt a pillanatot, amikor végre megpillantották a messzeségben a hegyi mentők fejlámpáinak fényét. Teát, csokit, friss kesztyűt kaptak, majd egy szűk órányi út várt még rájuk a mentők bázisáig.

Szerinte nem lehet azt mondani, hogy felelőtlenek lettek volna, úgy érzi, minden tőlük telhetőt megtettek: voltak már azon a területen, tájékozódtak az időjárásról, felszerelésük is rendben volt, csak egyszerűen olyan szinten megváltoztak a körülmények, amire nem voltak felkészülve. Szerinte hatalmas szerencséjük volt, mert ha kicsit máshogy alakulnak a dolgok, lehet, hogy nem élik túl.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×