eur:
393.54
usd:
364.51
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Szemből hajtott fel az M3-asra, nem élte túl a teherautóval ütközést

Rendőri irányítás mellett halad a forgalom Gelej közelében.

Személygépkocsi és teherautó ütközött össze frontálisan Gelej közelében, az M3-as autópályán – közölte Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.

A rendőrség közlése szerint a személygépkocsi az M30-as autópályáról, a forgalommal szemben felhajtott az M3-as autópályára – Gelej külterületén, a pálya 150. kilométerszelvényében –, ahol frontálisan ütközött egy teherautóval.

Az ütközés következtében a személygépjárművet vezető férfi olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt.

Az autópálya forgalma rendőri irányítás mellett folyamatosan halad.

Folyamatosan frissülő információk az Útinform oldalán!

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×