Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Nyitókép: Pixabay

Pokollá tette a négyéves értelmi fogyatékos kislány életét a gondozója

Az eset Zalaegerszegen történt, névtelen feljelentés vetett véget a borzalmaknak, most vádat emeltek.

Kiskorú veszélyeztetése miatt emeltek vádat egy gondozónő ellen, aki rendszeresen bántalmazott egy négyéves értelmi fogyatékos kislányt Zalaegerszegen – közölte a Zala Megyei Főügyészség helyettes szóvivője.

Jánky Judit közölte: a 60 éves gondozónő a Zala Megyei Gondoskodás Egyesített Szociális Intézményben az értelmi fogyatékos emberek ellátását biztosító Napraforgó Otthonban dolgozott. Ide négyéves korában, 2019-ben került az a középsúlyos értelmi fogyatékos kislány, akinek a betegségéből adódó magatartási, szobatisztasági problémáit a gondozónő nem tudta megfelelően kezelni, folyamatosan durva hangnemben, kiabálva beszélt a gyermekkel, akit számos alkalommal bántalmazott is.

Több esetben megtépte a gyermek haját, rángatta a ruháját, megütötte, de előfordult, hogy hideg vízben fürdette le a kislányt, mert az nem akart szót fogadni. A folyamatosan durva hangnem és a rendszeres bántalmazás miatt a gyermek rettegett a vádlottól, akinek a magatartása súlyosan veszélyeztette a kislány érzelmi és erkölcsi fejlődését.

A gyermekkel való bánásmód miatt az egyik gondozó névtelen bejelentést tett a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság gyermekvédelmi vonalán, ami után a vádlottat azonnal felmentették a munkavégzés alól, majd közalkalmazotti jogviszonyát is megszüntették.

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat az elbocsátott gondozónő ellen.

Nyitóképünk illusztráció

Címlapról ajánljuk
Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×