Infostart.hu
eur:
364.17
usd:
325.09
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles
Sign of a waiting taxi
Nyitókép: Cameris/Getty Images

Láthatáron a taxis tarifaemelés a fővárosban

Jövő héten folytatják az egyeztetéseket a érdekképviseletek és a főváros vezetői. A Városháza jelezte, hogy elhárultak az akadályok a tarifaemelés elől.

Akár már jövő héten véget érthetnek a tárgyalások a taxisok és a Fővárosi Önkormányzat vezetői között – közölte az Országos Taxis Szövetség elnöke. Metál Zoltán elmondása alapján jelenleg ott tartanak, hogy tulajdonképpen meg kellene fogalmazniuk azok a konkrét célokat, amiket a taxisok szeretnének. Emlékeztetett, múlt év novemberében egy kicsit mérsékeltebb áremelést szorgalmaztak, mint jelenleg, „de ahogy telik-múlik az idő, egyre komolyabb károkat okoz ennek a tarifának a hiánya”. A szövetség a jövő hét ül ismét tárgyalóasztalhoz a főváros képviselőivel, és reményeik szerint egy-két héten belül pont is kerülhet egy kompromisszumos megállapodással az ügy végére – tette hozzá az érdekképviselet vezetője.

Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes egy februári háttérbeszélgetésen – az InfoRádió kérdésére válaszolva – azt mondta, elhárultak az akadályok a tarifaemelés elől. Kiss Ambrus akkor úgy fogalmazott: „Sára Botond (a fővárosi kormányhivatal vezetője – a szerk.) megbízásából kiadtak egy értelmezést, mely szerint […] lehet a taxisoknál árt emelni.” De az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára is kiadott egy olyan értelmezést, hogy erre van lehetőség – ismertette Kiss Ambrus hozzátéve: tehát a kormány szerint van mód az emelésre. Ennek eredményeként a főváros kezdeményezte, hogy a taxisok tegyék meg a javaslataikat, hogy kiderüljön, „hol van a legkisebb közös többszörös” és milyen megoldást lehet találni, hogy a Fővárosi Közgyűlés dönthessen a kérdésben. A főpolgármester-helyettes jelezte,

itt már csak mérték kérdéséről van szó.

Metál Zoltán időszerűnek nevezte a tarifaszerkezet, illetve maga az érték átgondolását, kiemelve, hogy ezt úgy tennék, hogy közben ne sokkolják az utazóközönséget, amit elemi érdeküknek tart. Óvatos becslése alapján

30 és 40 százalék közötti mértékben realizálódhat a tarifaemelés,

de hogy ez a várakozási-, a kilométer- vagy az alapdíjban fog „testet ölteni”, az még a következő hetek tárgyalásainak az eredménye lesz.

Február elején egyébként a Hősök terén demonstráltak a tarifaemelésért, majd a taxisok egy, a követeléseiket tartalmazó petíciót adtak át a Főpolgármesteri Hivatalban és a Miniszterelnökségen, jelezve, hogy az utolsó tarifakorrekció óta 15 százalékkal emelkedtek az árak, az üzemanyagok pedig 40 százalékkal drágábbak, mint 2017-ben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vizespalack nélkül tilos kutyát sétáltatni – I. kerületi részletek

Vizespalack nélkül tilos kutyát sétáltatni – I. kerületi részletek

Budapest I. kerületében változnak a közösségi együttélés szabályai: a kutyát sétáltató gazdáknak ezentúl az ürülék felszedésére alkalmas eszközt és a kutyavizelet feltakarításához, hígításához elegendő vizet is maguknál kell tartaniuk. A részletekről Böröcz László polgármestert kérdezte az InfoRádió.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×