Infostart.hu
eur:
355.8
usd:
312.71
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó
Pandemic, word, dictionary
Nyitókép: Kinga Krzeminska/Getty Images

Tisztázódott, lesz-e újabb nyelvvizsga-amnesztia

Aki most végez egyetemen, más szabályok szerint teszi, mint aki 2021-ben befejezte tanulmányait.

Megszavazta kedden az Országgyűlés a veszélyhelyzet meghosszabbítását, amelynek része maradt a 2021-es nyelvvizsga-amnesztia is, ám ez sok félreértést szült. Az Eduline-on tisztázó cikk született a kérdésben Budai Marcellre, a HÖOK sajtófőnökére hivatkozva, amelynek legfontosabb megállapítása, az újonnan abszolválók már nem kapják meg nyelvvizsga nélkül diplomájukat, ez csak a 2021 augusztusig végzettekre vonatkozó kedvezmény.

Tehát: azok, akik eddig jogosultak voltak a kedvezményre, ezután is azok lesznek. Az elfogadott jogszabályban arról nincs szó, hogy a 2022-ben diplomázók is megkapják a diplomájukat a nyelvvizsga bemutatása nélkül. A rendelet annyit tesz lehetővé, hogy

az egyetemek bármikor kiállítsák és átadják azoknak az oklevelét, akik 2021. augusztus végéig befejezték az egyetemet, de még nem jelentkeztek a bizonyítványukért

Az első felmentést a járvány miatt rendelte el a kormány 2020-ban, a nyelvvizsgaközpontok és a nyelviskolák ugyanis jó időre bezártak. Egy évvel később hasonló indokok álltak a döntés mögött, a hallgatók több petíciót is indítottak a témában - úgy érezték, nincsenek jobb helyzetben, mint azok, akik 2020-ban fejezték be az egyetemet. Hosszú hónapok után született meg a döntés, amellyel második körben közel 25 ezer diplomát állítottak ki a felsőoktatási intézmények.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×