eur:
395.22
usd:
366.64
bux:
65148.11
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Hamarosan olthatják az 5–11 éveseket Magyarországon – a nap hírei

Csaknem 400 ezer ember kapott koronavírus elleni oltást az akcióhét első három napján. Az 5 és 11 év közötti gyerekeket is olthatják Pfizerrel. Ismét emelte az irányadó kamatot a jegybank.

Az oltási akcióhét első három napján 388 ezren kaptak oltást, túlnyomó többségük a harmadikat. 48 ezren jelentkeztek az első oltásra – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője a közmédiának. Galgóczi Ágnes nagy sikernek nevezte az oltási hetet. Vasárnapig reggel 7 és este 7 között várják az oltást felvenni szándékozókat a kórházi oltópontokon regisztráció és időpontfoglalás nélkül.

Engedélyezte az Európai Gyógyszerügynökség az 5–11 éves korosztály oltását, a Pfizer koronavírus elleni vakcinájával. A szervezet bejelentése szerint a 12 év alattiak esetében a vakcina adagja kevesebb, pontosan harmad annyi lesz, mint amit a 12 év felettieknél alkalmaznak. A kormány hivatalos Facebook-oldalán azt írta: Magyarország készen áll az 5–11 évesek oltására, de az egyelőre nem derült ki, hogy ez mikor kezdődhet el.

Ismét 12 ezer fölött van az egy nap alatt regisztrált új koronavírus fertőzöttek száma. Tegnaphoz képest 9-cel többen 185-en haltak meg a vírus okozta betegség szövődményeiben. 6858 embert ápolnak kórházban, közülük 680-an vannak lélegeztetőgépen. Az aktív fertőzöttek száma meghaladja a 165 és fél ezret.

A védőoltások magas hatékonyságát igazolta egy magyar kutatás. 10-20-szor nagyobb eséllyel haltak meg az oltatlanok tavasszal Magyarországon - olvasható a koronavirus.gov.hu oldalon. Az első nagy magyarországi tudományos kutatás megállapítja, hogy minden vakcina magas hatékonyságú a megfertőződés és a koronavírussal kapcsolatos elhalálozások megakadályozásában. A védőoltás 88-98 százalék közötti szintre emelte a védelmet a betegség halálos kimenetelével, és 69-89 százalékra a fertőzéssel szemben.

Ismét emelte az irányadó kamatot a jegybank: 2,9 százalékos kamat mellett hirdetett meg egyhetes betéti tendert. Erre csaknem 7724 milliárd forintnyi ajánlat érkezett, az összeset elfogadta az MNB. A mostani lépéssel együtt másfél hét alatt már 110 bázisponttal emelkedett az irányadó kamat Magyarországon.

A jelenlegi adórendszer mellett érvelt a miniszterelnök, aki szerint annak eredményeként állnak rendelkezésre a források a fejlesztésekre. Orbán Viktor egy siófoki konferencián úgy fogalmazott, hogy a gazdaság szíve az adórendszer, ha nem ez lenne Magyarországon, a gazdaság teljesítménye jelentős mértékben csökkenne és a fejlesztésekre fordítható források is csökkennének.

Összesen 31 ezer iparjogvédelmi bejelentés kapcsolódik a legnagyobb magyar vállalatokhoz. Ezek 97 százaléka 5 céghez kötődik – írja tanulmányában a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala. Főként a vegyipari, azon belül is a gyógyszeripari cégek a legaktívabbak az iparjogvédelemben.

Magyarország rendkívül sokat profitált a Kínával folytatott, kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködésből, ezért azt a továbbiakban is fenn kell tartani - közölte a külgazdasági és külügyminiszter, miután kínai kollégájával egyeztetett. Szijjártó Péter elmondta, hogy csak az elmúlt néhány hétben több mint 90 milliárd forintnyi kínai beruházás vált biztossá. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a vakcinák ügyében is folytatódik az együttműködés, és Kína kész tárgyalni a Sinopharm oltóanyagának licenc alapú magyarországi gyártásáról.

Szükségállapotot vezetnek be péntektől Csehországban a koronavírus-járvány miatt. Andrej Babis miniszterelnök azzal indokolta a lépést, hogy a betegek növekvő száma egyre nagyobb problémát okoz a kórházakban. A kormány rendkívüli ülésén új óvintézkedésekről is döntött, amelyeket szükségállapot nélkül nem lehetne bevezetni.

Bizalmat szavazott a román parlament Nicolae CSUKA (Ciuca) nagykoalíciós kormányának, amely már hivatalba is lépett. A koalíciót a jobbközép Nemzeti Liberális Párt, a Szociáldemokrata Párt és az RDMSZ alkotja. A kormányban Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke tárca nélküli miniszterelnök-helyettesi tisztséget tölt be, a magyar pártnak 3 minisztere van a kormányban

Lemondott a Magyar Úszó Szövetségben betöltött tisztségeiről Turi György. A Kőbánya úszóedzője azzal indokolta döntését, hogy az elmúlt két hónapban tarthatatlanná vált a személyét érintő helyzet. Az elmúlt hetekben Turi György több korábbi tanítványa úgy nyilatkozott a sajtóban, hogy a tréner lelki terrort alkalmazott az edzéseken és verte is az úszókat.

Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×