Infostart.hu
eur:
386.19
usd:
331.73
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog
Nyitókép: Police.hu

„Vezetni egyébként tudok józanul” – védekezett a lopott autóval ittasan balesetező sofőr

A „halmozó” férfit a rendőrök őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását.

A Miskolci Rendőrkapitányság egyenruhásai 2021. november 14-én 12 óra 30 perckor közlekedési balesethez mentek intézkedni a 3-as számú főútra, a kistokaji elágazáshoz.

A helyszínen a járőrök megállapították, hogy a balesetet okozó sofőr autójával nem tartott kellő követési távolságot és az előtte forgalmi okból lassító gépjármű hátsó részének ütközött. A balesetben egy, a vétlen gépjárműben utazó hölgynek könnyű sérülései keletkeztek – írja a Police.hu.

A balesetet okozó sofőrről azonban kiderült, hogy ittas és a vezetéstől a Miskolci Járásbíróság 2023. november 23-ig eltiltotta, szintén ittas járművezetés miatt. Megállapítást nyert továbbá az is, hogy az általa használt járművet egy barátjától előző esete vette „kölcsön” annak tudta és beleegyezése nélkül pár üveg itallal és egy hangszóróval együtt.

A Miskolci Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett, járművezetés ittas állapotban vétség, járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként a 41. éves L. Szabolcsot.

A gyanúsított, akinek egyébként sosem volt jogosítványa kihallgatása során az alábbiakat adta elő:

„vezetni egyébként tudok józanul, a közlekedési szabályokat nagyjából ismerem, az autót tudom kezelni.”

A halmozó férfit a rendőrök őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását.

Megjegyezik, az elmúlt hétvégén a sérüléses balesetet okozó sofőrök túlnyomó többsége ittas volt. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság ezért felhívja a közlekedők figyelmét, hogy aki ittasan, vagy más bódító hatású szer hatása alatt vezet

elfogadhatatlan kockázatot vállal és mások életét is veszélyezteti.

A közlekedésbiztonságának további javítása érdekében pedig folyamatosan lesznek a közúti ellenőrzések a megye útjain.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×