Infostart.hu
eur:
380.92
usd:
323.12
bux:
130619.33
2026. február 3. kedd Balázs
Nyitókép: Pexels.com

A járvány maradandó károkat okozott a hazai lakosság szájhigiéniájában is

A harmadik hullám utáni nyitásban egyértelműen erősödik a fogászati rendelők forgalma – mondta az InfoRádióban a Magyar Fogorvosok Egyesületének elnöke.

Bár a pontos kimutatást a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő végzi, a Magyar Fogorvosok Egyesületének az a tapasztalata, hogy a járvány utáni nyitásban egyértelműen erősödik a fogászati rendelők forgalma. Azok a páciensek, akik korábban elhanyagolták a fogorvos-látogatást, visszatérőben vannak – mondta Nagy Katalin.

A szervezet elnöke kiemelte: a rendszeres fogorvosi kontroll sokkal fontossabb, mint ahogyan azt a betegek általában gondolják, hiszen nem kötik össze a fogászati és az általános egészség fogalmát, miközben

a patológiás szájüregi folyamatok az egész szervezetre hatással vannak.

Következésképp, fontos, hogy rendszeres ellenőrzéssel próbáljuk kiszűrni a komolyabb problémákat, hogy a betegek már a kezdeti stádiumban kezelésben részesüljenek – tette hozzá.

Nagy Katalin arra is kitért, hogy a Magyar Fogorvosok Egyesülete mint a szakmai kollégium egyik tagja aktív szerepet vállalt a nemrégiben megjelent egészségügyi szakmai irányelvek kidolgozásában. Ebben egyebek mellett az szerepel, hogy a fogakat és a szájüreget érő baleseti sérülések háromnegyede gyermekkorban történik, a hazai adatok szerint 39 százalékuk az iskolában. A szakember kiemelte, fontos, hogy a balesetes gyerekeket a szülők azonnal vigyék specialistához, de legalább fogorvoshoz, ugyanis egy kiesett fog – megfelelő tárolás mellett – elképzelhető, hogy még megmenthető.

Nagy Katalin emlékeztetett: bizonyos fogterületek tisztítása rendkívül nehézkes, normál esetben akár leheteletlen, így a barázdákban lerakodó ételmaradékok – teli baktériumokkal – könnyen fogszuvasodáshoz vezethetnek. Ha ezeket a „mély árkokat” egy megfelelő anyaggal elzárják, elejét lehet venni a dolognak, és még a fogak tisztítása is könnyebbé fog válni – emelte ki, hiszen tudományos vizsgálatok bizonyítják: akár 60-80 százalékkal csökkenthető a fogszuvasodás barázdazárással.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tárnok Balázs az Arénában: a magyarok másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában, ha nem állnak ki a jogaikért

Tárnok Balázs az Arénában: a magyarok másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában, ha nem állnak ki a jogaikért

Homályos jogszabályi környezet és bírságok, hogy elhallgattassák a magyarokat – ez figyelhető meg a Beneš-dekrétumok és a magyar nyelvhasználat ügyében is Szlovákiában. Ha a magyarok nem állnak ki a jogaikért, akkor másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Rengeteg baleset, fennakadások: váratlanul megint jelentős havazás és ónos eső nehezíti az életet – fotók, videók

Északon intenzív havazással, délen ónos esővel csapott le a február, az előrejelzések szerint ez lehet a tél egyik utolsó nagy megpróbáltatása. Sajnos a közlekedést számos helyen lassítják balesetek, és a közösségi közlekedéssel utazók is nehézségekkel találkozhatnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Hatalmas ostromra készül Ukrajna, a legváratlanabb helyről kapott csúnya pofont Oroszország - Háborús híreink kedden

Hatalmas ostromra készül Ukrajna, a legváratlanabb helyről kapott csúnya pofont Oroszország - Háborús híreink kedden

Az orosz fegyveres erők párhuzamosan indítottak támadást északon, Szumi megyében, illetve délen, Zaporizzsja város irányában. Ezzel párhuzamosan a térségből korábban visszavont orosz nehézbombázók is közelebb húzódtak az ukrán határhoz. Donald Trump bejelentette, hogy rábírta Indiát, ne vásároljon több orosz kőolajat. Moszkva továbbra sem hajlandó engedni a Donbasz teljes átadására vonatkozó követeléseiből, de újonnan azzal is előálltak, hogy közvetlen béketárgyalásra Zelenszkij és Putyin között kizárólag Moszkvában van lehetőség. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×