Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla
Mobilparkolás telefonszáma olvasható egy parkolóautomatán Budán, a Dózsa György térnél 2012. augusztus 3-án.
Nyitókép: Földi Imre

Infarktussal parkolt szabálytalanul, megbüntették, nem hagyta annyiban

Egy 74 éves asszony megpróbáltatásai igazán szinte csak akkor kezdődtek, amikor túl volt az életveszélyen.

Egy 74 éves asszony különleges története jelent meg a Blikk online oldalán.

A nő január 22-én éppen orvosához tartott autóval, amikor mellkasi szúrást érzett, zsibbadt a karja, és úgy érezte, kést vágtak a hátába; minden erejét összeszedve megállt egy kereszteződés után, hogy mentse a mellette ülő, fogyatékkal élő fiát és a többi autós életét.

A furán megállított autóhoz hamarosan mentőt hívtak, s míg az életét mentették, a közteresek 15 ezer forintra megbüntették, mert parkoláskor nem tartotta be a saroktól számított 5 métert.

A nő megérti, hogy meg kellett büntetni, hisz nem tudhatták, hogy mi történt vele, ám az események feltárása után sem engedték el a büntetését,

mindenféle adminisztratív cselekményekre kényszerült, például háziorvosi igazolást, zárójelentést és egy kérvényt is elő kell állítania, ám még ezek után is ki akarják fizettetni vele a bírságot.

Az infarktusos nő nem hagyta annyiban, a bírságolók feletteséhez fordult, még azt is kérte, hogy hallgassák vissza a "perdöntő" segélykérő telefonhívást, de erre nem volt lehetősége, hiába intézkedett még arról is, hogy autóját elvigyék a helyszínről, amint erre képes volt.

Az ügyben a Blikk a VI. kerületi köztereseknél érdeklődött a történtek iránt, ott azt közölték, a rendőrség gyakorolhat méltányosságot, a közteresek nem mérlegelhetnek, így viszont az nem világos, miért kérték be tőle a paksamétát.

Kovács Kázmér szakjogász is elmondta a véleményét a lapnak, szerinte is figyelembe kell venni büntetéskor a körülményeket;

objektív felelősségi körbe a sebességtúllépés, a kötelező haladási irány figyelmen kívül hagyása, a súlyos KRESZ-szabálysértés tartozik, de a szabálytalan parkolás nem.
Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×