INFORÁDIÓ 
2020. december 5. szombat
Vilma

illegális hulladék

alkalmazás

szemétlerakó

A tavaszi árhullámokat követően összetorlódott mintegy nyolcezer tonna kommunális és növényi eredetű hulladékot válogatja egy munkás a kiskörei vízlépcsőnél 2019. július 16-án. Vízügyi, civil és vállalati együttműködés segíti a Tisza hulladékmentesítését, az idén rekordméretű szennyezés felszámolása legalább négy hónapot vesz majd igénybe.

Internetes alkalmazással az illegális hulladék ellen

Infostart

„Tisztítsuk meg az Országot!” – ez a mottója a kormány új, természetvédelmi akciójának.

A cél, hogy a lehető legtöbb helyen felszámolják az illegális szemétlerakatokat. A jelenlegi felmérések szerint ugyanis csak a közutak mentén már több mint négyezer köbméternyi illegális hulladék gyűlt össze; és hasonló a helyzet a nemzeti parkok, valamint a folyók és tavak környékén is – írja a hirado.hu.

Bár még csak tesztüzemben működik, de egy telefonos alkalmazással jelezhetjük, ha ilyen helyekkel találkozunk. Csak néhány kattintás, és a Hulladékradar jelzi a hatóságok felé, hogy hol szemetelnek.

A kormány most egy Tisztítsuk meg az Országot! elnevezésű programot indított el, melyben az ilyen helyeket kutatja és számolja fel. Ehhez az összes olyan társhatóság és szervezet segítségét is kéri, amely hasznos információval tudja segíteni a programot.

Az egyik legnagyobb kihívás egy olyan rendszer létrehozása, amivel az újabb illegális hulladékerakások megelőzhetők.

Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt
A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018