Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Elhunyt Andy Vajna filmproducer, a nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos - a nap hírei

Elengedhetetlennek tartja az ellenzéki pártok együttműködését az önkormányzati választáson az MSZP elnöke. Az ombudsmanhoz fordul a gyermekek otthongondozási díja ügyében az LMP.

Hosszú betegség után elhunyt Andy Vajna filmproducer. A nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos 75 éves volt. Andy Vajna 59 film producere volt, köztük olyan alkotások, mint a Szabadság szerelem, a Zenedoboz, a Rambo-filmek, az Angyalszív, a Terminátor vagy az Evita. Nevéhez fűződik a Magyar Nemzeti Filmalap megalakítása. Kormánybiztosi munkája alatt olyan magyar filmsikerek születtek, mint az Oscar-díjas Saul fia, A nagy füzet, a Kincsem, a Testről és lélekről és az 1945.

A magyar gazdaság erősödésével a honvédelemre is több pénz jutott tavaly – jelentette ki a honvédelmi miniszter. Benkő Tibor úgy vélte: ha a fejlődési ütem megmarad, akkor előbb is teljesíthető a 2024-re vállalt 2 százalékos GDP-arányos honvédelmi költségvetési szint. Hozzátette: a tárca 37.500 főben határozta meg a honvédség létszámkeretét, amelynek folyamatos feltöltését 2026-ig tervezi.

Számos kérdésben egyetértését hangsúlyozta közös vitáján az MSZP és a Párbeszéd főpolgármester-jelöltje. A szocialista Horváth Csaba egy 11. kerületi rendezvényen kiemelte: Budapestnek szabadságra, önállóságra és pénzügyi függetlenségre van szüksége, ezért az itt élők minden tíz befizetett forintjából egynek a fővárosnál kell maradnia. A Párbeszédet képviselő Karácsony Gergely zuglói polgármester fontosnak nevezte a BKK megerősítését és azt, hogy a cég részt vegyen a regionális közösségi közlekedés szervezésében is. Megerősítette, hogy leállítaná a Liget-projektet.

Elengedhetetlennek tartja az ellenzéki pártok együttműködését az önkormányzati választáson az MSZP elnöke. Tóth Bertalan úgy vélte: az európai parlamenti választásokon is közös listára lenne szükség a szavazatveszteség elkerüléséért, de ezt a szocialisták nem erőltetik.

Az ombudsmanhoz fordul a gyermekek otthongondozási díja ügyében az LMP. Ungár Péter elhibázottnak nevezte az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kidolgozott felülvizsgálati rendszert, amely nem tükrözi az érintettek élethelyzetét, emiatt sok család eleshet az ápolási díjtól.

Megvétózza a Siemens és az Alstom vasúti üzletágának egyesülését az Európai Bizottság – közölte jól értesült forrásokra hivatkozva a Reuters. A testület hivatalosan februárban jelenti be döntését, de az uniós versenyjogi biztos már most azt mondta: Európa nem hozhat létre ágazati óriásokat a versenyszabályok megszegésével.

Nincs napirenden a Renault és a Nissan egyesülése - közölte francia gazdasági miniszter, aki ezzel cáfolta a japán sajtóértesüléseket. A Nikkei című gazdasági lap arról írt, hogy a francia kormány a két autógyár egyesülését akarja a jelenlegi szövetségi forma helyett, illetve új elnököt akar kinevezni a Nissan Motor élére.

A brit miniszterelnök szerint rendkívül aggályosak azok a képviselői törekvések, amelyek célja az uniós tagság megszűnéséhez vezető folyamat késleltetése vagy leállítása. Theresa May hivatalának szóvivője hangsúlyozta: a választott politikusoknak teljesíteniük kell a kilépésről szóló népszavazási döntést.

Észak-Írországban őrizetbe vett a rendőrség két fiatal férfit a Londonderryben előző éjjel elkövetett pokolgépes merénylet ügyében. A hatóságok szerint a sebesülteket nem követelő incidens mögött valószínűleg egy kis létszámú szakadár katolikus milícia állt.

Megerősítette Görögország B plusz szintű adósbesorolását a Standard & Poor's. Nemrég a görög pénzügyminiszter bejelentette, hogy még az idén 7 milliárd euró értékben várható kötvény kibocsátás.

Athénban könnygázt is bevetett a rendőrség, hogy feloszlassa a macedóniai névváltoztatás ellen tiltakozó tömeget. Az ország minden részéből buszokkal érkezett több tízezer ember azt követelte, hogy a parlament ne fogadja el Macedónia nevének megváltoztatását.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Hol talizzunk? – Így alakította át a digitalizáció és a Covid a szociális infrastruktúrát

Hol talizzunk? – Így alakította át a digitalizáció és a Covid a szociális infrastruktúrát

Az emberek találkozására lehetőséget adó szociális infrastruktúra (például könyvtár, kávézó, sétálóutca, vasútállomás) szerepe egyéni és társadalmi szinten is jelentős: elősegítheti a társadalmi kohéziót, a jobb életminőséget, az egészséget, vagy az elmagányosodás ellenszere is lehet. Cikkemben a szociális infrastruktúraként működő helyek átalakulását és az azokra ható tényezőket mutatom be, különös tekintettel a digitalizáció és a Covid okozta hatásokra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×