eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Kövér László, az Országgyűlés elnöke a török házelnökkel, Binali Yildirimmel tartott kétoldalú megbeszélésükön a nyugat-törökországi Izmirben 2018. november 20-án. Kövér a 8. alkalommal, november 19. és 21. között rendezett Türk Nyelveket Beszélő Országok Parlamenti Közgyűlésén (TÜRKPA) vesz részt a nyugat-törökországi nagyvárosban.
Nyitókép: MTI/Anadolu/Evren Atalay

Kövér László: még az idén összeállítja EP-választási listáját a Fidesz

Szigorítaná a házszabályban rögzített fegyelmi büntetéseket Kövér László, az Országgyűlés elnöke a parlament szerdai ülésén történtek után. A Fidesz országos választmányának elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy pártja még az idén listát készül állítani a jövő májusi európai parlamenti választásokra.

A parlament őszi ülésszakának leglényegesebb politikai történései Kövér László szerint a szerdai parlamenten belüli, illetve Kossuth téri rendbontások voltak. Kövér László az Arénában úgy fogalmazott, hogy a Házon kívüli rombolások és anarchista cselekedetek minőségükben semmiben sem különböztek attól, amit az ellenzék a parlamenten belül csinált. Megítélése szerint az ellenzék a parlamenti patkón belül mindenképpen meg akarta akadályozni a túlóratörvény elfogadását.

"Minden előkerült, amit az elmúlt nyolc évben kipróbáltak a parlamentben, a majmozástól az üvöltözésen át, miközben a Ház folytatta a munkáját."

Kövér László azt mondta, hogy meglepetésére a hölgyek voltak a legvérmesebbek, szerinte a verbális agresszióban is ők szoktak a parlamenti felszólalásokban a legmesszebbre elmenni.

"Válságban van a baloldal"

A szerdai ellenzéki parlamenti akciót az Országgyűlés elnöke nem politikai, hanem inkább lélektani okokra vezeti vissza. Szerinte az ellenzéki képviselők olyan mértékben frusztráltak, hogy nem képesek a józan mérlegelésre, a higgadt stratégiakészítésre. Hozzátette, hogy szerinte intellektuálisan is nagyon nehéz helyzetben van az ellenzék, mert hiányoznak azok a szakértők, akik hasznos tanácsot tudnának adni.

Kövér László úgy látja, hogy

annál, amit a kormány csinált Magyarországon 2010 óta, nehéz hitelesen sikeresebbet ígérni,

különösen annak a baloldalnak nehéz, amelyik 2010 előtt romba döntötte az országot, és annak a Jobbiknak, annak az LMP-nek és annak a Párbeszédnek sem egyszerű, amelyiknek a képviselői Kövér László szerint hiteltelenek.

A házelnök úgy látja, hogy akárcsak Európa más államaiban, Magyarországon is megbomlóban van a nemzeti kohézió. Szerinte főleg a fiatalok körében tapasztalható ez, mint mondta, eszmék, jövőképek nélkül nehéz értelmes politikai cselekvésre lehetőséget találni, és ez is egyfajta frusztráció.

Mindig van egy olyan kisebbség, amelyik heccelhető, amelyik hajlandó balhékban részt venni.

Az Országgyűlés alelnöke, a Fidesz választmányi elnöke a jövő májusi európai parlamenti választásokról szólva bejelentette, hogy

a Fidesz még az idén listát készül állítani a választásokra.

Jövő héten országos választmányi elnökségi ülést tart a párt, ahol ha sikerül összeállítani az európai parlamenti választási listának legalább azt a részét, amely annyi nevet tartalmaz, ahány mandátumot Magyarország elnyerhet, akkor egy ilyen listát beterjesztenek a választmány elé. Mint mondta, a listaállításnál sok szempontot kell ötvözni, de fontos, hogy néhány fajsúlyos fideszes politikus mindenképpen maradjon az Európai Parlamentben. Több mint tíz mandátumra számítanak, ami szerinte nem olyan sok, ha minden szempontot érvényesíteni akarnak.

Eddig inkább a stabilitás jellemezte a Fidesz brüsszeli frakcióját,

Szájer József, aki vezette a kinti munkát azt kérte az elmúlt választások előtt is, meg azt megelőzően is, hogy csak annyit változtasson a párt, amennyit okvetlenül muszáj

- tette hozzá Kövér László. A politikus arról is beszélt, hogy a Fidesz szeretné a környező országok magyarságának azt a részét képviseltetni a párt európai parlamenti listáján, amelyik egyébként nem tud más módon bejutni, mert országa nem uniós tagállam, mint Ukrajna és Szerbia.

Kövér László úgy látja, hogy a hagyományos európai jobboldali és balközép pártok, amelyek belekényelmesedtek a hatalomba, a politikájukon ugyan még nem, de a retorikájukon az utóbbi időben már elkezdtek változtatni. Példaként említette a politikus a migráció kérdését, ahol a szóhasználatban szerinte már érzékelhető a változás, érzékelik ezek a pártok, hogy veszélyben vannak, és próbálnak a közvélemény felé húzódni, így menteni a menthetőt.

Kövér László úgy látja, hogy

a baloldal, a szocialisták és a szociáldemokraták menthetetlenek, a jobboldalon pedig a nemzeti szuverenitást védő, radikális pártok jönnek fel,

ezért mint mondta, maga is érdeklődéssel várja, hogy milyen koalíciók jönnek létre a választások után. Abban ugyanakkor biztos, hogy sok országban a pártok migrációhoz való viszonya lesz a meghatározó az EP-választásokon.

Kövér László hangsúlyozta, hogy a kormány és a Fidesz nem Európai Unió-ellenes. A nemzeti érdekek érvényesítésére ma az Európai Uniót tartja a lehető legjobb keretnek, ugyanakkor úgy látja, hogy az Európai Unió nem elég erős, és azért vesztette el a bizalmat nagyon sok társadalomban, mert ezeknek a nemzeteknek a feje felett akart valamilyen szuper nacionális képződményt létrehozni, pedig Kövér László szerint éppen a nemzetállamok beleszólási lehetőségét kellene erősíteni az európai politizálásban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×