Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Nyitókép: Police.hu

Zsebesekre vadásznak a rendőrök az ünnepi vásárokban

Fontos dolgokra figyelmeztet és tanácsokat ad a rendőrség.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a közterületi bűncselekmények megelőzése, a zseblopások elleni fellépés, valamint a szubjektív biztonságérzet növelése érdekében állandó rendőri jelenlétet biztosít a budapesti vásárokban és azok közvetlen környezetében.

A karácsony közeledtével, az adventi időszak kezdetével Budapest több pontján is karácsonyi vásárok nyílnak, amelyek jelentős számú vásárlót, érdeklődőt, illetve turistát vonzanak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság járőrei, illetve civil ruhás nyomozói a korábbi évekhez hasonlóan idén is jelen lesznek a vásárokban, illetve azok közvetlen környezetében.

A megerősített jelenlét célja, hogy az általános bűnmegelőzésen túl a rendőrök megelőzzék, megakadályozzák a zseblopásokat, a szubjektív biztonságérzetet negatívan befolyásoló közterületi bűncselekményeket, illetve segítséget nyújtsanak a hozzájuk fordulóknak - hangsúlyozza felhívásában a rendőrség.

A vásárra látogatók biztonsága érdekében a Budapesti Rendőr-főkapitányság a tavalyi évhez hasonlóan, az idei évben is

fizikai akadályokat, beton terelőelemeket helyezett el a vásárok területén.

Az áldozattá válás megelőzése érdekében kérik a vásárra gépjárművel érkezőket, hogy annak utasterében értéket ne hagyjanak, a korábban megvásárolt árut mások által nem látható helyre, a zárt csomagtartóba tegyék.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság felhívja a vásárra látogatók figyelmét, hogy pénztárcáikat, értékeiket zárt táskában, illetve zsebben helyezzék el, táskájukat ne hagyják őrizetlenül, azokat tartsák magukhoz közel, állandó felügyelet alatt.

A balesetek megelőzése érdekében a rendőrség azt kéri, hogy mind a gépjárművel, mind a gyalogosan érkezők fokozott körültekintéssel közlekedjenek, vegyék figyelembe, hogy a vásárok közelében a megnövekedett forgalom nagyobb odafigyelést és türelmet követelhet meg. Kérik a gépjárművezetőket, hogy a közlekedés során vegyék figyelembe a korai sötétedést, illetve a köd és a téli időjárás okozta megváltozott útviszonyokat.

Címlapról ajánljuk
„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

Minden nap csak egy kicsit fejlődni és egymást irigység nélkül segíteni – ez a norvég sikersorozat receptje a sportéletben és azon túl is. A többi között erről beszélt az InfoRádióban a 10-szeres magyar válogatott futballista Kovács Péter, aki kitért a Bodö/Glimt Bajnokok Ligája-menetelésére is.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×