eur:
393.75
usd:
365.13
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Nagyberuházások Budapesten - lapszemle

Átalakul a honvédség parancsnoki struktúrája, 62 tételes budapesti fejlesztési lista, hajléktalanokat segítő szervezetek ellenőrzése, tömegközlekedési bírságok - e témákról írtak a mai lapok.

Januártól átalakul a Magyar Honvédség parancsnoki struktúrája, és a hadsereg vezetését a tervek szerint a Magyar Honvédség Parancsnoksága venné át – értesült a Magyar Idők. Az új vezetési központ a jelenlegi Összhaderőnemi Parancsnokság és a Honvéd Vezérkar öszszevonásával jönne létre, utóbbi a budapesti Honvédelmi Minisztériumból elköltözne Székesfehérvárra. Ezzel a lap szerint nemcsak a párhuzamosságokat szüntetnék meg a döntések előkészítésében, hanem helyretennék az irányítás és vezetés egycsatornás rendjét, illetve csökkenthetnék a bürokráciát is.

Néhány nappal a hajléktalanokat vegzáló jogszabály hatálybalépése előtt az Állami Számvevőszék vizsgálni kezdte több, a fedél nélkülieket segítő szervezet gazdálkodását – olvasható a Népszavában. Az érintett civil egyesületeknek öt napjuk van arra, hogy elküldjék a számvevők által kért dokumentumokat. Az ÁSZ – a Jobbik elleni tavalyi vizsgálathoz hasonlóan – ezúttal is arra hivatkozik, hogy az ellenőrzés egy előzetesen megállapított ütemterv szerint történik, és kockázatbecslés alapján választották ki a vizsgálat alá vont szervezeteket.

Több mint 1100 milliárd forintra rúgó, folyamatban lévő, illetve a jövőben megkezdődő fejlesztést is tartalmaz az a 62 tételből álló lista, amelyet a kormány mutatott be a főpolgármesterrel folytatott tárgyalásokon – közli a Magyar Idők a birtokába került dokumentumra hivatkozva. A 2020–2026 közötti időszakra tervezett nagy projektek között a Városliget átalakítását, a Pénzügyminisztérium Várban található régi-új épületének kialakítását, a Hungexpo fejlesztését, egy húszezer férőhelyes aréna és egy új atlétikai stadion felépítését, valamint az úgynevezett Déli Városkapu beruházást sorolja fel a lap.

Mintegy 175 ezer esetben szabtak ki pótdíjat a BKK-ellenőrök az első kilenc hónapban, bírságokból szeptember végéig 1,8 milliárd forintot szedett be a közlekedési társaság – közölte a Világgazdasággal a BKK. Az elmúlt években jelentősen csökkent a pótdíjazások száma a BKV járatain, pótdíjbevételeik viszont a csökkenő ellenőri állomány dacára is nőttek.

350 millió fonttól, azaz megközelítőleg 130 milliárd forintnyi összegtől esnek el hetente a britek, amióta megszavazták a Brexitet – olvasható a Portfolión. Összeadva ez a GDP-jük 2 százalékát teszi ki egy friss becslés szerint, ami tetemes összeg és pusztán a szavazás keltette felforduláshoz köthető.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×