Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus

Nézőpont: a magyar választók 19 százaléka nem tudja, kihez köthető az őszödi beszéd

A 12 éve kiszivárgott őszödi beszédet a magyar választók döntő többsége, 78 százaléka köti Gyurcsány Ferenchez, 19 százalékuk viszont nem tudott megnevezni olyan politikust, aki a hangfelvételhez köthető - olvasható a Nézőpont Intézet kutatási eredményében, amelyet hétfőn közöltek az MTI-vel.

A közvélemény-kutatás szerint a legfiatalabb, 18-29 éves választókat tömörítő korcsoport négytizede nem tudja az egykori kormányfőt kapcsolatba hozni a beszéddel, de a nyolc általánost végzettek 43, illetve a községekben élők 31 százalékát is érinti a "politikai feledékenység".

Gyurcsány Ferenc jelenlegi pártja, a Demokratikus Koalíció (DK) szavazóinak 13 százaléka szintén nem hallott a pártelnök 12 évvel ezelőtti, botrányt és a kormányzó szocialisták jelentős népszerűségvesztését okozó felszólalásáról - közölte a Nézőpont.

Maga a beszéd a válaszadók 23 százalékának a tetszését nyerte el, ez statisztikailag megegyezik a 2010-ben mért 20 százalékkal. A DK-szimpatizánsok 90 százaléka kiáll a pártvezető beszéde mellett. Az 50 évnél idősebbek és a budapestiek háromtizedének vannak pozitív gondolatai a beszéddel kapcsolatban - írták.

Kitértek arra is, a megkérdezettek 73 százaléka nem tudott vagy nem akart megjelölni olyan jelenleg is aktív baloldali politikust, akit a legtehetségesebbnek tart.

A tehetséges politikusokat megnevező 25 százalékból 9 százalék Karácsony Gergelyt említette, a párbeszédes politikus mögött pedig 4 százalékkal Gyurcsány Ferenc végzett. Érdekesség, hogy Vona Gábort is megnevezte a magyarok 1 százaléka legtehetségesebb baloldali politikusként - tették hozzá.

A felmérést szeptember 11. és 15. között készítették 1000 ember telefonos megkérdezésével.

Címlapról ajánljuk
Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Már mozikban Herendi Gábor új filmje, a Szenvedélyes nők - ami csakúgy mint előző filmje, a Futni mentem egy nagysikerű cseh film remake változata. A filmzene a tavaly tragikusan elhunyt Tompos Kátya szerzeményein alapszik – mondta az InfoRádióban a film rendezője. Herendi Gábor reméli, hogy az ismét állami támogatás nélkül készült új filmje sikeres lesz a magyar nézők között, ami további független alkotások lehetőségét is segítené.

Kubatov Gábor eltemette a televíziót

„Most, ha egy órán belül nem reagáltál, véged van” – jelentette ki Kubatov Gábor a Fidesz új kommunikációs stratégiájáról beszélve. A pártigazgató a Mandineren beszélt erről.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Éjszakai, összehangolt légicsapást mértek az orosz erők a közép-ukrajnai Kremencsuk infrastruktúrájára, ami kiterjedt áram- és vízkimaradásokat okozott – közölte vasárnap Vitalij Maleckij polgármester. Az orosz légvédelem vasárnap 77 ukrán drón megsemmisítéséről számolt be. Szombaton az ukrán elnök Donald Trump különmegbízottjával tárgyalt telefonon. Szintén tegnapi hír, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×