Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
A rajt utáni első körben elöl a későbbi győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője a Forma-1-es Magyar Nagydíj futamán a mogyoródi Hungaroringen 2017. július 30-án.
Nyitókép: Máthé Zoltán

Jelentősen változik a közlekedés a Magyar Nagydíj miatt

Idén július 27. és július 29. között rendezik meg a Formula 1-es Magyar Nagydíjat. A rendezvényhez kapcsolódóan – a korábbi évekhez hasonlóan – 2018-ban is forgalmi rend változásokra kell számítania a közlekedőknek az M3-as autópálya Budapest és Mogyoród közötti szakaszán.

A Magyar Közút tájékoztatása szerint Hungaroring megközelítése Budapest centrum irányából alapvetően az elmúlt évek gyakorlata szerint történik. Az M3-as autópálya fővárosból kifelé vezető oldalán az M0-s autóút csomópontja és a Ring pihenőhely között (13–18 kilométerszelvény) a leállósávon külön forgalmi sávot alakítanak ki a VIP-vendégek részére. Ezen keresztül csak ők közelíthetik meg a versenypályát, a többi látogató a 19-es kilométerszelvénynél épülő új csomópontnál létesített ideiglenes lehajtónál kanyarodhat a Hungaroringhez vezető összekötő útra. A verseny helyszíne a 23-as jelzésű Mogyoródi csomópont felől szintén megközelíthető. Fontos tudnivaló, hogy az M3-as autópálya a 10-es kilométerszelvénytől csak útdíj megfizetése ellenében vehető igénybe.

Budapest déli (Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér) irányából szintén az elmúlt évekhez hasonlóan az M31-es autópályán át is megközelíthető a Hungaroring. Az M5-ös autópálya felől jövők az M0-s autóút 54-es számú csomópontjánál tudnak ráhajtani az M31-es autópályára, majd azon végighaladva az M3-as autópálya mogyoródi csomópontján át érhetik el a versenypályát. Az ideiglenes forgalmi rendet sárga színű tájékoztató, illetve változtatható jelzésképű táblák fogják jelezni. Fontos tudni, hogy az M31-es autópálya irányából jövők is csak díjfizetés ellenében használhatják az M3-as autópályát.

A verseny befejezését követően a mogyoródi csomópontnál (23-as kilométerszelvény), illetve az M3-as autópálya 19-es kilométerszelvénynél létesített ideiglenes felhajtónál lehet ráhajtani az M3 autópályára. Ez utóbbi felhajtásnál Budapest az M3-as autópálya (gödöllői csomópont) – M31-es autópálya – M0-s autóút útvonalon érhető el. A Hungaroring környékén a forgalom irányítását a rendőrség koordinálja, a versenypálya körüli utak minél hamarabbi kiürítéséhez a közlekedők mindenképpen kövessék a hatóságok utasításait.

Az M3-as autópálya Budapestről Gödöllő felé vezető szakaszán hosszabb menetidőre szombat és vasárnap délelőtt, valamint csütörtök délután, az ingyenes boxlátogatás idején kell számítani. A Budapestre vezető szakasz forgalma várhatóan szombaton az időmérő edzés után, vasárnap pedig a verseny végeztével, 17 és 19 óra között fog jelentősen megnövekedni. A torlódások elkerülése érdekében vasárnap délután az M3-as autópályán Nyíregyháza felől Budapest felé közlekedőknek Gödöllőtől az M31-es autópálya – M0-s autóút útvonalat érdemes választaniuk.

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×