Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.45
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen több ügyben is az Európai Bizottság - a nap hírei

A gazdasági együttműködés erősítéséről tárgyalt Izraelben a magyar kormányfő. Miniszteri rendelettel csökkentené a várakozási időt a sürgősségi ellátásban az emberi erőforrások minisztere.

Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság a Stop Soros törvénycsomag miatt. A bizottsági szóvivő közölte: a testület szakértői több szempontból is aggályosnak találtak a júniusban elfogadott törvénycsomagoz és az ahhoz kapcsolódó alkotmánymódosítást. A brüsszeli bizottság ezzel párhuzamosan az Európai Bírósághoz fordult a magyar menekültügyi szabályozás ügyében. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta: a kormány vállalja az eljárással járó vitákat, és megvédi a magyar emberek biztonságát célzó törvényt.

Az energiahálózati díjakra vonatkozó jogszabályok miatt bíróság elé idézte Magyarországot az Európai Unió. Az Európai Bizottság emellett kötelezettségszegési eljárást indított a légi járművek üzemben tartására vonatkozó, a közúti fuvarozáshoz kapcsolódó szabályok, valamint a hosszabb időre szóló tartózkodási engedéllyel rendelkezőkről szóló uniós irányelv nem megfelelő végrehajtása miatt.

A két ország közötti gazdasági együttműködés erősítéséről tárgyalt Izraelben a magyar kormányfő. Orbán Viktor közölte: 200 izraeli cég működik Magyarországon, amelyek ötezer magyar embernek adnak állást. Kitért arra is, hogy Magyarországon él a legnagyobb zsidó közösség Közép-Európában, és az országban zéró tolerancia van az antiszemitizmussal szemben. Az izraeli államfő elmondta: országa nagyra értékeli az erőfeszítéseket, amelyeket Magyarország tesz az antiszemitizmus visszaszorítására.

Miniszteri rendelettel csökkentené a várakozási időt a sürgősségi ellátásban az emberi erőforrások minisztere, a rendelet néhány héten belül megjelenik. Kásler Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: szeptembertől hatályba lép a kórházi fertőzések megelőzését célzó rendelet is, amely szavai szerint Európában a legkorszerűbb lesz.

Magyarország a jövőben 95 százalékban szén-dioxidmentes energiát használ majd - mondta az innovációs és technológiai miniszter. Palkovics László az ENSZ fenntartható fejlődésről szóló tanácskozásán elmondta: ez atomenergia-felhasználást jelent, de szerepet kap a geotermikus energia, a biogáz és a napenergia is.

Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez a devizahitelesek ügyében az MSZP. Szakács László elnökhelyettes azt mondta, a párt arra kéri a Fideszt, hogy a nemzetközi példák tükrében legyen új banki elszámoltatás, minden devizahiteles szerződést számoljanak újra, és a felvételkori árfolyamon forintosítsák azokat. Korábban a Jobbik is védelmet sürgetett a devizahitel-károsultaknak.

Kifizeti a rekordösszegű, százmillió forintos óvadékot Gyárfás Tamás, ezt maga a médiavállalkozó mondta több portálnak. A Fenyő-gyilkosság ügyében felbujtással gyanúsított médiavállalkozó ellen a bíróság áprilisban rendelt el lakhelyelhagyási tilalmat és nyomkövetőt kell viselnie.

Újraindítja Romániának és Bulgáriának szóló híradásait az amerikai törvényhozás által felajánlott pénzalapból működő Szabad Európa Rádió. A hivatalos közlemény szerint a civil társadalom és sajtó képviselői mindkét országban aggasztónak tartják a félretájékoztatást, korrupciót és társadalmi megosztottságot, amely szerintük a politikai berendezkedést veszélyezteti.

Spanyolországban visszavonta a volt katalán elnök és négy volt katalán kormánytag elleni európai elfogatóparancsot a spanyol legfelsőbb bíróság. A testületet képviselő bíró kifogásolta, hogy az illetékes német bíróság csak a sikkasztás gyanúja miatt járult hozzá Carles Puigdemont kiadatásához.

Az amerikai szenátusban egy republikánus szenátor akadályozta meg annak a határozati javaslatnak a megtárgyalása, amely követelte volna a kormánytól, hogy tegyen lépéseket az orosz beavatkozási kísérletek ellen, a választási rendszer védelmében.

Izraelben elfogadta a vitatott nemzetállam-törvényt a parlament. A jogszabály kimondja, hogy Izrael a zsidó nép történelmi otthona, és fővárosa Jeruzsálem, amely egy és oszthatatlan. A jogszabályt a lakosság ötödét kitevő izraeli arabok és ellenzéki politikusok is bírálták.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×