Infostart.hu
eur:
364.44
usd:
325.22
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Elkészült a kórházi fertőzések megelőzésével összefüggő miniszteri rendelet - a nap hírei

Üzleti Inkubátorházat nyitott Budapesten az Európai Űrügynökség és a Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpontja. Egyhangúlag felfüggesztette az Országgyűlés az ittas vezetéssel gyanúsított Burány Sándor mentelmi jogát

Elkészült a kórházi fertőzések megelőzésével kapcsolatos miniszteri rendelet. Kásler Miklós az emberi erőforrások minisztere a Semmelweis-napi központi ünnepségen azt mondta, a dokumentum az egyeztetések után néhány napon belül részleteiben is megismerhető lesz. A miniszter úgy fogalmazott, hogy egy komplex cselekvési programot készítettek elő. Kidolgozták az elméletet, azt, hogyan kell átültetni a gyakorlatba, és ezzel kapcsolatban mi a feladata a kórházaknak és a tisztiorvosi hivatalnak. A rendelet tartalmazza, hogyan lehet a kórházi fertőzéseket tartalmazó regisztereket elkészíteni és a kórházi fertőzések megelőzését kontrollálni.

Motiválttá kell tenni a magyarországi vállalatokat a kutatás-fejlesztés erősítésében, ezzel indokolta a tárcavezető, hogy a források egy helyre kerültek, az új Innovációs és Technológiai Minisztériumba. Palkovics László egy budapesti konferencián kiemelte: a következő uniós költségvetés egyik nyertese az innováció lesz, és az ebből adódó lehetőségeket nemzetközi együttműködésben kell kihasználnia az országnak.

Üzleti Inkubátorházat nyitott Budapesten az Európai Űrügynökség és a Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpontja. Tandi Zsuzsanna, az inkubátorház vezetője az InfoRádióban elmondta: a programba a legfeljebb öt éve működő startupok pályázat alapján kerülhetnek be, a kiválasztott projektek 50 ezer euró vissza nem térítendő támogatásban részesülnek. Az inkubátorházban azokat a startupokat támogatják, amelyek űrtechnológiai fejlesztéseket kívánnak hétköznapi használatra szánt termékeikbe, szolgáltatásaikba beépíteni.

Nem megy el a költségvetési bizottság szerdai ülésére Matolcsy György jegybankelnök. A testület összehívását a forint gyengülése miatt kezdeményezte a bizottság DK-s elnöke, Varju László. A nemzeti bank közleményében arra hivatkozik, hogy a jegybank elnöke a törvény szerint az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtt számol be munkájáról. A közlemény szerint Varjú László kizárólag politikai haszonszerzés céljából kezdeményezte a költségvetési bizottság összehívását. Hétfőn újabb mélypontot ért el a forint árfolyama: hétfőn este már 330 forint 77 fillért is adtak egy euróért.

Új elnöke van a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének. A küldöttgyűlésen a tagok Tolnay Tibornak, a szervezet társelnökének szavaztak bizalmat. Megbízatása a 2021-es küldöttgyűlésig tart. A VOSZ korábbi elnöke Demján Sándor üzletember március 26-án meghalt. A közlemény szerint Tolnai Tibor az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségében, továbbá meghatározó építőipari vállalkozóként is garanciát jelent arra, hogy a VOSZ továbbra is mértékadó munkaadói érdekképviseletként működjön.

Távozott a Microsoft Magyarország Kft. ügyvezetője, utódját később jelentik be. A vállalat közleménye szerint Szentkuti Gabriella saját döntése alapján távozott június 30-án, az amerikai pénzügyi év végén. A tájékoztatás szerint a leköszönő ügyvezető hozzájárult a magyar leányvállalat kiváló eredményeihez, irányítása alatt a felhőszolgáltatások használata ugrásszerűen megnövekedett a piacon. Az amerikai székhelyű Microsoft a világ egyik legnagyobb szoftvervállalataként több mint 150 országban 128 ezer alkalmazottat foglalkoztat.

Egyhangúlag felfüggesztette az Országgyűlés az ittas vezetéssel gyanúsított Burány Sándor mentelmi jogát. Hargitai János, a mentelmi bizottság kereszténydemokrata elnöke elmondta: január 19-én az MSZP-Párbeszéd országgyűlési képviselőjével egy közúti ellenőrzésen a rendőrök szondát fújattak, amely enyhe fokú alkoholos befolyást jelzett. A politikus a helyszínen elismerte, hogy fogyasztott alkoholt a járművezetés előtt. A legfőbb ügyész fordult indítvánnyal az Országgyűléshez.

Robbanótestet találtak a Dunában az Erzsébet hídnál; a tűzszerészi munkálatok miatt kedden többfelé lezárásokra, korlátozásokra kell készülni. Kedd délelőtt 10 órától az Erzsébet hidat is lezárják. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint az eszközt az Erzsébet híd budai hídfőjétől a Lánchíd irányába 50 méterre találták a Duna medrében.

Kötelezettségszegési eljárást indított Lengyelország ellen a legfelsőbb bíróságról szóló törvény miatt az Európai Bizottság. A jogszabály értelmében a héten kényszernyugdíjba kellene vonulnia a testület minden harmadik jelenlegi tagjának. A lengyel hatóságoknak egy hónapjuk van válaszolni a kifogásokra. Ha nem érkezik válasz, vagy pedig Varsó olyan észrevételeket tesz, amelyek nem tekinthetők kielégítőnek, az Európai Bizottság úgy dönthet, hogy a jogsértési eljárás következő lépéseként úgynevezett indokolással ellátott véleményt küld Lengyelországnak. Ezt követően a bizottság az Európai Bíróság elé viheti az ügyet.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×