Infostart.hu
eur:
364.24
usd:
325.72
bux:
143811.72
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Júliusban lép életbe az ellenzéki párttámogatások csökkentése

Júliusban kezdi csökkenteni a Magyar Államkincstár azoknak a pártoknak a költségvetési támogatását, amelyeknél az Állami Számvevőszék korábban tiltott támogatást állapított meg. Mindemellett a kincstár hétfőn adók módjára behajtandó köztartozásként átadja azon pártok esetében a végrehajtást a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, amelyek eddig nem fizették be a központi költségvetésnek az ÁSZ által megállapított tiltott támogatás összegét.

A pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény alapján ha az ÁSZ tiltott támogatást állapít meg egy pártnál, az köteles befizetni annak értékét a központi költségvetésnek. A törvény azt is előírja, hogy a párt központi költségvetésből juttatott támogatását ugyanekkora összeggel kell csökkenteni.

Az Állami Számvevőszék korábbi jelentéseiben azt állapította meg, hogy

  • a Jobbik 331,660 millió,
  • az Együtt 9,815 millió,
  • a DK 8,245 millió,
  • a PM 7,525 millió,
  • az MLP 6,185 millió,
  • az LMP 4,420 millió,
  • az MSZP pedig 2,025 millió forint értékben fogadott el tiltott vagyoni hozzájárulást.

A májusban járó támogatás összegét is kiutalta a Kincstár az érintett pártoknak, de a Magyar Liberális Párttól, illetve az Együtt – a Korszakváltók Pártjától levonták az ÁSZ által megállapított tiltott támogatás értékét. Ez a két párt ugyanis a 2018. évi országgyűlési választások eredménye alapján a jövőben már nem lesz jogosult állami támogatásra, így később nem lett volna miből levonni a tiltott támogatás értékét - közölte a Magyar Államkincstár.

Az Állami Számvevőszék jelentésében megállapított tiltott támogatás összegét eddig egyedül a Magyar Szocialista Párt fizette meg a központi költségvetés részére. A Párttörvény szerint a tartozást, amennyiben azt az érintett pártok nem fizetik meg, adók módjára kell behajtani. A Kincstár ezért az érintett pártokkal szembeni követelést ma adók módjára behajtandó köztartozásként átadja a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. Az orosz állami hírügynökség, a TASzSz idézte Nyikolaj Patrusev, Vlagyimir Putyin orosz elnök segédtisztjének vészjósló fejtegetését. A befolyásos politikus arról beszélt, hogy szerinte a Nyugat arra készül, hogy lezárják a Balti-tenger bejáratánál a tengerszorosokat, ami rendkívül fontos átjárót jelent az orosz tengeri kereskedelem számára. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×