Infostart.hu
eur:
386.37
usd:
331.7
bux:
119766.23
2026. január 14. szerda Bódog

Kövér László elárulta, kit fogad először hivatalos vendégként – a nap hírei

Országszerte szentmiséket, istentiszteleteket tartottak Pünkösd alkalmából. Az osztrák parlament elnökét, Wolfgang Sobotkát, fogadja első hivatalos vendégként Kövér László. Belép a Párbeszéd parlamenti frakciójába Mellár Tamás. Montenegróban letette elnöki esküjét Milo Djunaković új államfő. Ukrajna kilép a Független Államok Közössége keretében kötött olyan megállapodásokból, amelyek nem felelnek meg nemzeti érdekeinek. Lemond a kereskedelmi háborúról Kína és az Egyesült Államok.

A világ és az emberek számára is változást szorgalmazott Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában bemutatott pünkösdi misén. A katolikus egyházfő úgy fogalmazott: a Szentlélek az az isteni erő, amely képes megváltoztatni a világot. Mint mondta: sokan ígérnek változást, újrakezdést, szenzációs megújulást, de semmilyen földi próbálkozás nem képes az emberek szívét kielégíteni. A szombaton tartott bíborosi tanácskozás után Ferenc pápa bejelentette az egyházat 1963 és 1978 között vezető VI. Pál és az 1980-ban meggyilkolt salvadori Oscar Romero érsek szentté avatását.

Országszerte szentmiséket, istentiszteleteket tartottak Pünkösd alkalmából. A katolikus, a református és az evangélikus egyházi vezetők ünnepi liturgián emlékeztek meg a Szentlélek eljöveteléről. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában celebrált szentmisét. Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke a budahegyvidéki református templomban hirdetett igét. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke az iraki Erbílben tölti az ünnepet, ahol azokat a keresztény családokat látogatja meg, amelyeknek otthonát a magyarországi evangélikusok adományából építik újjá.

Az osztrák parlament elnökét, Wolfgang Sobotkát, fogadja első hivatalos vendégként az új ciklusban az Országgyűlés elnöke. Kövér László a Kossuth Rádióban úgy fogalmazott: a jövő évi európai parlamenti választásokig a korábbiaknál is nagyobb lesz a csatazaj az európai politika színterén, erősebb támadásokra kell felkészülni.

Belép a Párbeszéd parlamenti frakciójába Mellár Tamás. Ezt a Pécsről függetlenként bejutó képviselő az egyik közösségi oldalon jelentette be. A politikus csatlakozásával újra kiegészül a minimálisan szükséges ötödik főre a Párbeszéd képviselőcsoportja, amelyet a megszűnés fenyegetett, miután a liberális Bősz Anett bejelentette kilépését.

Az idén a Dél-Amerikában élő magyar közösségekből is érkeztek fiatalok a csíksomlyói búcsúra a Rákóczi Szövetség támogatásával – közölték a szervezet rendezvényszervezői az M1-en. Katona Flóra és Nagy Domonkos István szerint az utazások és a rendezvények megerősítik a különböző országokból érkező magyar diákok kapcsolatait. Az idén április végéig már csaknem 7 ezer Kárpát-medencei középiskolás utazhatott a Rákóczi Szövetség diákutaztatási programja keretében.

Szigorú bevándorlási törvényt sürget a német munkaügyi hivatal vezetője. Detlef Scheele a Welt am Sonntag című lapnak azt mondta: az uniós országokon kívülről érkező munkavállalók esetében csak a képzett munkaerőt kellene beengedni az országba.

Montenegróban letette elnöki esküjét Milo Djunaković új államfő. A politikus ígéretet tett arra, hogy a gazdasági fejlődés mellett áll majd ki, támogatja az oktatás és a kultúra fejlesztését, valamint segíti a balkáni ország európai integrációját, illetve azt, hogy minél több külföldi befektető érkezzen.

Törökország finanszírozza a Szarajevó-Belgrád autópálya megépítését. Erről Bakir Izetbegović, a háromtagú boszniai államelnökség bosnyák tagja beszélt, miután Szarajevóban tárgyalt török államfővel. Recep Tayyip Erdogan azért utazott a bosnyák fővárosba, hogy a június 24-re kiírt törökországi elnöki és parlamenti választás előtt kampánygyűlést tartson az ott élő török állampolgároknak.

Ukrajna kilép a Független Államok Közössége keretében kötött olyan megállapodásokból, amelyek nem felelnek meg nemzeti érdekeinek – jelentette be az ukrán elnök. Petro Porosenko úgy fogalmazott: országa magabiztosan távolodik Moszkva befolyása alól. A 12 tagú Független Államok Közösségének Ukrajna soha nem volt hivatalosan a tagja.

Sajtóértesülés szerint a spanyol kormány megakadályozná az új katalán kabinet megalakulását. Madrid provokációnak tartja azt, hogy az új katalán elnök által szombaton megnevezett 14 miniszter között olyanok is szerepelnek, akik előzetes letartóztatásban, illetve külföldön, önkéntes száműzetésben vannak.

Lemond a kereskedelmi háborúról Kína és az Egyesült Államok. A két ország abban is megállapodott, hogy nem emelnek további vámokat. A kínai miniszterelnök-helyettes erről Washingtonban egyeztetett az amerikai pénzügyminiszterrel.

Súlyosan megsérült egy férfi Hawaiin a Kilau-ea vulkán kitörése miatt, ő a vulkánkitörés első sérültje. A nemzeti gárda arra figyelmeztetett, hogy a kötelező kitelepítést is elrendelhetik, ha tovább romlik a helyzet a világ egyik legaktívabb tűzhányójának környékén.

Címlapról ajánljuk
Bóka János: a kormány és a Patrióták célja az EU megváltoztatása

Bóka János: a kormány és a Patrióták célja az EU megváltoztatása

A magyar uniós forrásokhoz való hozzáférésről szóló tárgyalások gyakorlatilag befagytak, mivel az Európai Bizottság a magyar választásokig ezekben a kérdésekben nem kíván döntést hozni – mondta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Beszélt Brüsszel az orosz–ukrán konfliktusban elfoglalt pozíciójáról, de jure és de facto hadviselésről, miként a Mercosur-megállapodással és a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos magyar álláspontról is.

Klímakutató: nincs vége az extrém hidegnek, az enyhülés után visszatér a havazás

Az Európát és Magyarországot jelenleg érintő havas, hideg időjárást nem rendkívüli esemény okozza, hanem több, egymással összefüggő légköri folyamat együttállása – hangsúlyozta az MCC Klímapolitikai Intézetének vezető kutatója az InfoRádióban. Kovács Erik szerint az átmeneti, enyhébb, ködös napok után erőteljes, szibériai hideg levegő érkezik ismét, éjszakai és nappali fagyokkal.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Elszállt a Mol, soha nem látott szinteken az ezüst

Elszállt a Mol, soha nem látott szinteken az ezüst

Tegnap esést láthattunk Amerikában, ezt követően azonban már Ázsiában az emelkedésé a főszerep ma reggel, illetve az európai tőzsdék is felfelé vehetik az irányt. A nemesfém piacon továbbra is dőlnek a történelmi csúcsok: az arany és az ezüst is soha nem látott magasságokba emelkedett. Piacmozgató gazdasági események szempontjából a délutáni amerikai inflációs adatok hozhatnak izgalmakat, emellett érdemes lesz figyelni Donald Trump elnök Iránnal kapcsolatos potenciális bejelentéseit, ugyanis rendkívül feszült a helyzet. Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×