Infostart.hu
eur:
387.08
usd:
330.02
bux:
110383
2025. december 22. hétfő Zénó

Az eddigieknél is nagyobb mértékben kívánja támogatni a családokat az új kormány - a nap hírei

Köszönőlevelet küld a kormányfő a választáson résztvevőknek. Új feladatokat kap és új szervezeti egységekkel bővül a Miniszterelnökség.

Levélben mond köszönetet a miniszterelnök azoknak, akik éltek demokratikus jogukkal, és részt vettek az április 8-i választáson. A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleménye szerint Orbán Viktor levelét a külhoni magyarok és azok a Magyarországon élő állampolgárok kapják meg, akik korábban hozzájárultak ahhoz, hogy a kabinet kapcsolatot tartson velük. A küldeményben a kormányfő úgy fogalmaz: Magyarország úgy határozott, hogy nem akar bevándorló országgá válni, és minden eszközzel fenn akarja tartani biztonságát és kultúráját.

Új feladatokat kap és új szervezeti egységekkel bővül a Miniszterelnökség - közölte a tárca következő vezetője. Gulyás Gergely a mandiner.hu-nak elmondta: a tárca közigazgatási államtitkára Janó Márk, parlamenti államtitkára és miniszterhelyettese Orbán Balázs lesz. Továbbra is a Miniszterelnökség felügyeli a közigazgatást Tuzson Bence irányításával, emellett a jövőben is a tárca tájékoztatja a sajtót a kormányülésekről. Rogán Antal továbbra is miniszterelnöki kabinetfőnökként dolgozik. A napi kormányzati munka szervezéséért felelős Miniszterelnöki Kormányiroda élére Bíró Marcell államtitkár kerül.

Lemondott a Momentum elnöksége a párt küldöttgyűlésén. Az ellenzéki tömörülés tájékoztatása szerint a küldöttek nem fogadták el a Momentum vezetőségének a beszámolóját. Az elnökség korábban azt vállalta, hogy bejuttatja a pártot a parlamentbe, és ennek következményeként vállalta a saját felelősségét és testületileg lemondott tisztségéről.

A köztársasági elnök szerint tehetséges magyarok kiváló tettei hálózzák be a világot. Áder János a Magyarország Barátai világtalálkozó budapesti vendégeit köszöntve hangsúlyozta: az egész ország büszke lehet arra, amit a magyarok adtak a világnak. A Magyarország Barátai közösség tagjai olyan külföldön élő magyar származású, vagy Magyarországgal szimpatizáló sikeres emberek, akik saját hazájukban, közösségükben véleményformálónak számítanak.

Az eddigieknél is nagyobb mértékben kívánja támogatni a családokat az új kormány - jelentette ki Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár egy anyák napi rendezvényen. Az államtitkárság közleménye kiemeli: 2019-ig a kétszeresére nő a kétgyermekesek családi adókedvezménye, félmillió gyermek kap ingyen étkezést és több mint egymillió ingyen tankönyvet. Megmarad a családi adórendszer, a gyed-extra és a 3 éves gyes az édesanyáknak.

Már közlekedik a LOT lengyel légitársaság Chicago és Budapest közötti járata. Az első gép szombaton délután érkezett meg az amerikai városba. A héten indította el a lengyel légitársaság a magyar főváros és New York között hetente négyszer közlekedő közvetlen járatát, az American Airlines pedig Philadelphiából indított járatot Budapestre.

Izraelben a legfelsőbb bíróság jogait csorbító törvényjavaslatot szavazott meg a parlament törvényalkotó miniszteri bizottsága. Az éles bírálatokat kiváltó indítvány alapján a törvényhozás ezentúl felülírhatja az alkotmánybíróságként működő testület olyan döntéseit, amelyekkel alkotmányellenessé vagy az emberi jogokkal ellentétesnek nyilvánított egyes jogszabályokat.

Oroszországban szabadon engedték a hatóságok Alekszej Navalnijt. Az ellenzéki politikust szombaton amiatt vették őrizetbe, hogy engedély nélküli tüntetést szervezett több mint 90 városba Vlagyimir Putyin elnök politikája ellen. Ügyét pénteken tárgyalja majd az egyik moszkvai bíróság.

Nagy-Britanniában és Franciaországban is nagy felháborodást váltott ki az amerikai elnök beszéde, amelyet a kampányát jelentős összeggel támogató Nemzeti Fegyverszövetség kongresszusán mondott. Donald Trump azt mondta: a londoni késes támadások és a 130 halálos áldozatot követelő, 2015. novemberi párizsi terrortámadás is sokkal kevesebb áldozattal járt volna, ha nem csak a merénylőknek lett volna lőfegyverük. Franciaország elítélte az elnök kijelentéseit, és követelte, hogy Donald Trump tartsa tiszteletben az áldozatok emlékét.

Címlapról ajánljuk

A csehek és a sorkatonaság, érdekes felmérés készült

A csehek 53 százaléka egyetért az adminisztratív katonai nyilvántartás esetleges bevezetésével, míg egyharmaduk ellenzi azt – derül ki az NMS ügynökségnek a Cseh Rádió számára készített felméréséből. Az adminisztratív nyilvántartás a 18 és 60 év közötti cseh állampolgárokat érintené, akikre a hadkötelezettség vonatkozik.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Napi kilenc kamion sajtot adnak fel exportra – így erősíti piaci pozícióit a Kőröstej

Napi kilenc kamion sajtot adnak fel exportra – így erősíti piaci pozícióit a Kőröstej

Orvosból lett sajtexportőr, majd a hazai tejipar egyik legfontosabb szereplője: Riad Naboulsi története egyszerre szól vállalkozói bátorságról, pénzügyi fegyelemről, és arról, hogyan lehet magyar tejből világszinten is jegyzett márkákat építeni. A Kőröstej ma már négy üzemben mintegy 500 ezer liter tejet dolgoz fel naponta, több mint 65 országba szállít, és exportteljesítménye önmagában a teljes magyar kivitel egy ezrelékét adja. A növekedés ugyanakkor komoly forgótőke- és beruházásigénnyel jár, amit a vállalat hosszú ideje szoros banki partnerséggel kezel. Boros Zoltán, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának nagyvállalati ügyfelekért felelős igazgatója szerint a Kőröstej sikerének kulcsa az erős exportorientáció, a magas hozzáadott értékű sajtkínálat és a fegyelmezett költséggazdálkodás – ezekre a pillérekre épül az a fejlesztési pálya, amelynek következő állomásai már most körvonalazódnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×