Infostart.hu
eur:
364.13
usd:
315.23
bux:
149998.02
2026. augusztus 12. szerda Klára
Az A.D.U. Építész KFT. által tervezett új komáromi Duna-híd látványterve 2018. április 23-án. Jobbról az 500 méter hosszú, egyvágányú komáromi vasúti összekötő híd.
Nyitókép: A.D.U. Építész KFT.

Látogatóközpont nyílt az épülő új Duna-híd mellett – galéria

Látogatóközpontot adott át a Magyarország és Szlovákia között épülő új Duna-híd komáromi hídfőjénél a Hídépítő Zrt. vezérigazgatója hétfőn.

Sal László elmondta, a tíz konténerből álló, kétszintes létesítményből a híd átadásáig lehet megfigyelni az építkezést. A látogatóközpontban makettekkel és videón mutatják be az építés fázisait, a szakma képviselői mellett várják az érdeklődőket is, a hónap utolsó szombatján nyílt napot tartanak.

Az új komáromi Duna-híd a meglévő vasúti hídtól 170 méterrel nyugatra épül meg. A beruházás 2017 nyarán kezdődött meg, és a tervek szerint 2019 őszére fejeződik be. A hídszerkezet egypilonos, ferdekábeles híd, acél pályalemezzel.

A 600 méter hosszú hídon kétszer egysávos főút vezet majd át a Duna felett, kerékpárutat, gyalogos járdát, közvilágítást is kialakítanak. Az egyedi szerkezet miatt a pilon és a kábelek díszkivilágítást kapnak.

Pántya József, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. útfejlesztési igazgatója a látogatóközpont átadása alkalmából ismertette, hogy az új átkelőt H-M DUNAHÍD Konzorcium építi meg, amelynek tagja a Hídépítő Zrt. és a Mészáros és Mészáros Kft. is. A kivitelezés nettó összege 91,2 millió euró, mintegy 28,6 milliárd forint, az összeg 85 százaléka uniós forrás.

A kivitelezés koordinátora Magyarország, a projekt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a szlovák Építésügyi és Regionális Fejlesztési Minisztérium megbízásából, a NIF Zrt. és szlovák közútkezelő társaság, a Slovenska správa ciest (SSC) beruházásban valósul meg.

A kétoldali közúti csatlakozás két külön beruházásban épül meg, a Magyarországon tervezett út a 131 sz. főút, Komárom déli elkerülő úthoz csatlakozik. Ezen a szakaszon két körforgalom és két kisebb híd lesz.

Az új közúti híd elkészülte után a teherforgalom az M1-es autópályától a települések érintése nélkül érheti el a szlovák határt, így jelentősen mérséklődik a lakott területek zaj- és környezeti terhelése, illetve gyorsabbá és biztonságosabbá válik az átkelés.

Címlapról ajánljuk
Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról az atomerőműnél

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról az atomerőműnél

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök, ismertetve a részleteket is.

Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok

A 3-as metró 36 éve érte el Újpest-Központot, ám a tervek ellenére sosem folytatták. A BKK előkészítette a káposztásmegyeri meghosszabbítás engedélyezési terveit, és a kormány által júliusban meghirdetett Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv tartalmazza a metróvonal meghosszabbítását, első szakaszként Rákospalota-Újpestig.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Mire elég a paksi mentőcsomag – és mire nem?

Mire elég a paksi mentőcsomag – és mire nem?

Augusztus elején volt egy nap, amikor a Paksi Atomerőmű működése néhány milliméteren múlt. Aztán a Duna vízszintjének esése megállt, és azóta több tíz centit emelkedett - de az előrejelzések, és a friss adatok alapján a helyzetjavulás átmeneti. A kormány most bejelentett egy átfogó tervet arra, hogy miként tudja elkerülni az ország azt, hogy újra ilyen helyzetbe kerüljön. Magyar Péter közlése alapján elrendelték egy fenékküszöb építését a Duna medrében, mintegy 145 ezer köbméter kőből, valamint két 80 méteres bárka készenlétbe helyezését, amelyeket szükség esetén elsüllyesztenek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×