eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 20. péntek Teofil

Nézőpont Intézet: csökkentheti is az ellenzék támogatottságát az összefogás

A választási kampány az utolsó szakaszába érkezett, a Fidesz "offenzívában van", a kormánypártok megnyerték az utcai küzdelmet a kampányban, hiszen a március 15-i rendezvényeken a Békemeneten több százezren voltak, míg az ellenzék pár ezer embert tudott mozgósítani. Előnyös a kormánypártok szempontjából az a "nyugodt erő", amelyet demonstrálni tudtak - mondta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezetője az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.

A politológus arról is beszélt, hogy akár még csökkentheti is az ellenzéki pártok támogatottságát, ha összefognak egymással.

Mráz Ágoston Sámuel hozzátette: bár van lehetősége az ellenzéki összefogásnak, az valószínűtlen, hogy a választásokig hátralévő három hétben történne meg. Senki nem tudja biztosan, hogy ha összefognak, akkor többen szavaznak-e rájuk, éppen ezért nem fognak össze. Az is lehet, hogy az összefogás csökkentené a támogatottságukat - mondta.

Az elemző beszélt arról is, hogy a kampány az utolsó szakaszába érkezett, a Fidesz "offenzívában van".

Ennek az offenzívának a része az országjárás és Orbán Viktor miniszterelnök folyamatos szereplése, mivel neki nagyobb a támogatottsága, mint a kormánypártoknak - fűzte hozzá.

Mráz Ágoston reagált a Jerusalem Post című napilapban megjelent azon információra, amely szerint német cégek próbálnak nyomást gyakorolni a kormányra. Mint mondta, ez utólagos bizonyíték arra, ami ellen a kormány az elmúlt időszakban küzdött. Egy Soros György által támogatott szervezet el akarta érni, hogy a német külügyminisztérium a német cégeken keresztül gyakoroljon nyomást Magyarországra - mondta. Ez szerinte a kormánypárti szavazókat aktivizálhatja.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Visszapattantak az amerikai tőzsdék a hét végére

Visszapattantak az amerikai tőzsdék a hét végére

A szerdai és a csütörtöki nagy esés után próbáltak magukhoz térni a világ részvénypiacai, több-kevesebb sikerrel. Elromlott a tőkepiaci hangulat, miután az amerikai jegybank elnöke arra tett utalást, hogy jövőre a korábban vártnál kevesebb kamatvágás jöhet, erre a kockázatosabb eszközök, többek között a részvények és a kriptoeszközök árfolyama esett. Ma vegyes volt a hangulat az európai tőzsdéken, míg az amerikai piacok a nap eleji esésből eleinte komoly emelkedésbe kapcsoltak, majd a nap végére elolvadt a korábbi pluszok egy része.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×