Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Jó hírt kaptak a felsőoktatásban tanulók

Idén szeptembertől mintegy 40 százalékkal emelkedik a felsőoktatási szociális ösztöndíjakra fordítható keret - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

A jövőben évi plusz 2 milliárd forintot fordítanak szociális ösztöndíjakra, az eddigi 4,2 milliárd forintról mintegy 6,2 milliárd forintra emelkedik az erre a célra fordítható keret.

A szociális ösztöndíj összege most havonta legfeljebb 25 ezer forint lehet.

A miniszter úgy fogalmazott: azt szeretnék, ha Magyarországon egyszerre lenne versenyképes a felsőoktatás, illetve a hallgatók éreznék, hogy a magyar adófizetők támogatják a tanulmányaikat.

Gulyás Tibor, a HÖOK elnöke azt mondta: 20-30 ezer fiatal életére lehet közvetlen hatással a juttatások emelése.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását. Bassár el-Aszad bukott szíriai diktátor egykori hívei szervezkednek Moszkvából, a céljuk, hogy felkeléseket szítsanak az új kormány ellen, és visszaszerezzék elvesztett befolyásukat. Állítólag már 50 ezernél is több harcost számlál a mozgalom. Oroszország tengeri blokáddal válaszolhat az ukrán kikötőkből induló áruszállítmányokra az orosz tartályhajókat ért ukrán dróntámadások után. Ez az akció azonban sok veszélyt rejt: Moszkva pontosan a növekvő veszteségek miatt vonult vissz a Fekete-tengerről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×