Infostart.hu
eur:
379.42
usd:
322.29
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás
Óriási fordulat a jogosítványoknál

Óriási fordulat a jogosítványoknál

A gépjármű vezetői vizsgaigazolás kiadásához nem kell majd a jövőben elsősegélynyújtási ismeret – áll a kormány honlapján megjelent rendelettervezetben, amelyet a napi.hu ismertet.

Az indoklás szerint a segélynyújtási igazolást a közlekedési igazgatósági hatóságnak kell bemutatni, a vezetői engedély kiállításakor.

A jelenleg hatályos szabály szerint a gépjármű vezetésére jogosító vezetői megszerzésére engedély irányuló, a közúti közlekedésről szóló törvény szerinti vizsgaigazolás annak adható ki, aki alapfokú iskolai végzettséget és az elsősegélynyújtási ismeretek elsajátítását tanúsító igazolást megszerezte – közölte a portál.

A tervezet kihúzza az előbbi szövegből az "és az elsősegélynyújtási ismeretek elsajátítását tanúsító igazolást" szövegrészt. Vagyis ha a tervezetből jogszabály lesz, nem kell elsősegélynyújtási ismerettel rendelkeznie a gépjármű vezetésből vizsgázónak. A jogszabály-tervezet ennyit mond csak, de az indoklás ehhez hozzáteszi, hogy az igazolást a közlekedési igazgatósági hatóságnak kell bemutatni, a vezetői engedély kiállításakor. Erre viszont jelenleg nem utal a jogszabály.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától
Négy éve tart az ukrajnai háború

Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától

A háború még akár évekig eltarthat – mondja Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense, aki az ukrajnai háború közelgő negyedik évfordulója apropóján elmondta, a négy év Oroszország szempontjából nem hozott hasznot, a támadó fél nem sok mindent ért el abból, amit eltervezhetett, bizonyos területeket megszerzett, de talán erre nem akart négy évet elpazarolni. Oroszország embervesztesége milliós, Ukrajnáé sok százezres lehet. Nagyjából tiszta az is, mi áll a tűzszünet, így a béke útjában.

„PR-fogyasztás” – Szakértő a plug-in hibridek csalódást keltő gyári adatairól

Egy németországi vizsgálat szerint a plug-in hibrid autók üzemanyag-fogyasztása jelentősen magasabb annál, mint amennyi a gyári értékek alapján várható lenne. Krepsz Zoltán, Az Autó című szaklap főszerkesztő-helyettese az InfoRádióban elmondta: a különböző autómárkák „szívesen kommunikálnak” nullával kezdődő értékeket száz kilométeren, és arról is beszélt, hogyan zajlanak ezek a mérések. Kiemelte, hogy az eltéréseket egy újfajta mérési módszer bevezetése okozza.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Ukrán ellentámadásról pletykálnak, lépett Kijev ellen Magyarország szomszédja - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Ukrán ellentámadásról pletykálnak, lépett Kijev ellen Magyarország szomszédja - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Kisebb ukrán ellentámadásról jönnek hírek Zaporizzsja megyéből: Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok nyolc falu visszafoglalásáról adott jelentést, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nagyobb offenzív hadjáratot nem folytat az ukrán haderő. Mikolaivben hatalmas robbanás történt, hét rendőr sérült meg, az ukrán hatóságok terrortámadás miatt indítottak nyomozást. Szlovákia leállította az Ukrajnának biztosított áramellátást, amíg a Barátság-kőolajvezetéken újra nem indul az energiahordozó forgalma. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború keddi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×