Infostart.hu
eur:
385.31
usd:
332.05
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Gyorsvasút épül Budapest, Varsó és Kolozsvár között - a nap hírei

Keddtől ellenőrzi az adóhivatal, hogy a dolgozók megkapták-e januárban a megemelt minimálbéreket. Újabb ötnapos sztrájkot kezdenek az önkormányzati köztisztviselők.

Gyorsvasút kötheti össze Budapestet Varsóval és Kolozsvárral. A megvalósíthatósági tanulmányokra összesen két és fél milliárd forintot hagyott jóvá a kormány - mondta a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy a magyar kormány elfogadható megoldásnak tartaná, ha a kijevi kormány felfüggesztené az ukrán oktatási törvény végrehajtását addig, amíg az érintett kisebbségekkel meg nem állapodik.

Keddtől ellenőrzi az adóhivatal a munkaügyi hatóságokkal közösen, hogy a dolgozók megkapták-e januárban a megemelt minimálbéreket - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A munkáltatóknak a januárról szóló elszámolásokat hétfő éjfélig kell eljuttatniuk a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz.

Csütörtökön folytatódik az önkormányzati köztisztviselők sztrájkja, amely ezúttal öt napos lesz. Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke az InfoRádióban elmondta: több mint 18 ezer önkormányzati köztisztviselőnek 10 éve nem emelkedett a keresete.

Megalakult a közszolgáltató vállalkozások konzultációs fóruma. Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára az InfoRádióban elmondta: a testület a közszolgáltató vállalatokkal összefüggő munkaerőpiaci és jövedelmeket érintő kormányzati koncepciókat és intézkedéseket véleményezi majd.

A honvédelmi miniszter szerint történelmi időket él a Magyar Honvédség. Simicskó István az éves vezetői értekezleten azt mondta: Magyarország ma a legbiztonságosabb országok egyike. Benkő Tibor vezérkari főnök azt emelte ki, tavaly több mint ezer fővel nőtt a honvédség létszáma, emellett több technikai eszközzel is gyarapodott a hadsereg.

A nemzeti bank elnöke szerint a jövő folyamatait a gazdaságpolitikák, a monetáris politikák és a geopolitikák együttesen alakítják, amelyekre az új technológiák is hatnak majd. Matolcsy György a budapesti Lámfalussy konferencián kijelentette: a globalizáció újabb hulláma zajlik a világban, amelynek hajtóerejét a digitális folyamatok adják.

Nem ad ki teljes árbevétel-előrejelzést az idei évre a Richter. Orbán Gábor vezérigazgató azzal indokolta ezt, hogy az Európai Gyógyszerügynökség kockázatelemző bizottsága ideiglenes intézkedést rendelt el a méhmióma elleni készítmény vizsgálatának részeként. A hétfőn publikált gyorsjelentés szerint a gyógyszercég nyeresége, éves szinten 21 százalékkal csökkent tavaly.

Összeütközött két személyszállító vonat az ausztriai Niklasdorfban, a balesetben egy ember meghalt, és sokan megsérültek. A halálos áldozat nem magyar állampolgár, és a sérültek között sincsenek magyarok - közölte a magyar külügyminisztérium. Az osztrák rendőrség 22 sérültről adott hírt.

Moszkva közelében megtalálták a vasárnap lezuhant személyszállító fekete dobozait és sok áldozat maradványait. A gép üzemeltetője azt közölte, hogy a baleset előtt egy hónappal átvizsgálták az repülőgépet és a felszállás előtti ellenőrzéskor sem tapasztaltak rendellenességet.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×