eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Nagy ugrás: még mindig csábító itthon pártot alapítani

Nagy ugrás: még mindig csábító itthon pártot alapítani

Jelentősen megemelkedett a pártbejegyzések száma a bíróságokon. A 2014-es választási évben 148 párt volt nyilvántartva, most pedig már 244. Majdnem 200 pedig bejegyezésre vár - mondta Lódi Petra, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közigazgatási feladatokkal megbízott bírája.

A pártok bejegyzését a székhelyük szerinti nyilvántartó bíróságon kell kezdeményezni úgy, hogy miután megalakultak, kérelmet adnak be a törvényszéken. A bíróság  meghatározott határidőn belül megvizsgálja, hogy a kérelem tartalmilag és formailag megfelelő-e, és ha igen, akkor 60 napon belül bejegyzi a pártot a nyilvántartásba.

A statisztikai adatok szerint az előző választási évben, 2014-ben 148 bejegyzett párt volt, ez mára 244-re emelkedett, mai 40 százalékos növekedés - mondta Lódi Petra, hozzátéve, hogy ez jól mutatja a pártalapítási kedvet, ami a 2017-es évben koncentrálódott.

Míg egy átlagos évben 15 párt alakul, addig tavaly ez 63 volt. Idén közel 200 párt még bejegyzésre vár

- tette hozzá az OBH közigazgatási feladatokkal megbízott bírája.

A pártok bejegyzéséért és a nyilvántartásáért is a bíróságok felelősek, és az adott pártnak létezése végéig azon a bíróságon kell intéznie az ügyeit, ahol bejegyezték.

A témával bővebben a csütörtök este nyolc órakor kezdődő Paragrafus című jogi magazinműsor foglalkozik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

Az elmúlt években a munkaerő-piaci aktivitást jelentős részben növelte a nyugdíjasok visszafoglalkoztatása, évente ugyanis körülbelül 15 ezer olyan friss nyugdíjas van, aki az ellátása mellett tovább dolgozik – mondta az InfoRádióban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökhelyettese. A VOSZ támogatja azt, hogy minél többen – erejüktől függően – akár csak heti két napban dolgozzanak nyugdíj mellett.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×