Életpálya

Csepel 1956-os története különös jelentőségű volt. Budapest legjelentősebb munkáskerületében történtek okán több nagy pert rendeztek és a forradalomban való részvételért összesen tizenkét embert ítéltek halálra. A négy végrehajtott halálos ítélettel zárult Kőrösi Sándor és társai elleni per tárgyalásán Takács László százados vádbeszédében nyíltan kimondta: „A Katonai Főügyészség azokat a személyeket állította a katonai bíróság különtanácsa elé, akik felelősek azért, hogy Csepelen az ellenforradalom november 9-ig tartott, és ez alatt az idő alatt több haláleset történt. Vádlottak (...) átvették a hatalom gyakorlását Csepelen, megszervezték a nemzetőrséget és fegyverekkel látták el. Későbbiek során ez a nemzetőrség harcoló alakulattá alakult át.” Az elsőrendű vádlott, Kőrösi Sándor esetében súlyosbító körülmény volt főhadnagyi rendfokozata. A kádári megtorlás logikája szerint megbocsáthatatlan bűn volt, hogy a néphadsereg tisztjeként állt a forradalom mellé.

Kőrösi Sándor 1932-ben Szekszárdon született. Édesapja munkásból lett altiszt a Honvédelmi Minisztériumban, majd miután 1955-ben kizárták a kommunista pártból, gazdálkodni kezdett. A család 1937-ben költözött Csepelre. Kőrösi 1948-ban önként jelentkezett a honvédséghez, gimnáziumi tanulmányait is itt fejezte be. A következő évben került a Bem Légvédelmi Tüzértiszti Iskolára, 1950-ben tisztté avatták. Katonai karrierje szépen ívelt felfelé, előbb szakaszparancsnok, majd hadműveleti tiszt lett. 1956-ban léptették elő főhadnaggyá, a forradalom kitörésekor a pestlőrinci légvédelmi tüzérezrednél szolgált. A Magyar Dolgozók Pártjának 1952-től volt tagja.

1956. október 30-án kapott parancsot arra, hogy a csepeli Királyerdőben lévő egységéhez vonuljon. A magyar hadvezetés ekkorra már a légvédelmi tüzérezred néhány ütegét idevezényelte a főváros védelmének megerősítésére. November 4-ig Kőrösi két löveg parancsnoka, majd hadműveleti ügyeletes tiszt volt. November 4-én a támadásba lendülő szovjet csapatok egy kivételével elfoglalták az ezred ütegeit. „Ilyen helyzetben, amikor mindenki azt várta, hogy felbukkannak a szovjet harckocsik, és tüzelnek ránk, vagy fogságba vetnek, mindenkit vad düh és elkeseredés fogott el” – vallotta a nyomozás során. Kőrösi a harc folytatása mellett döntött. 15-20 sorkatona és a hozzájuk csatlakozott civilek élén Csepel stratégiailag jelentős pontjaira szállították a fegyverzetet. Csatlakozott a nemzetőrséghez, és november 7-ig a lövegek parancsnokaként harcolt. Megszervezte a szovjet csapatmozgásokat figyelő járőrszolgálatot. Szakértelmének köszönhető, hogy a csepeli fegyveresek a túlerővel szemben sokáig kitartottak, és a szovjet katonák komoly veszteségeket szenvedtek el. A kerület fegyveres ellenállását a túlerő november 10-én őrölte fel, Kőrösi azonban már november 7-én elhagyta a harcteret. Ennek oka személyes vitája volt a nemzetőrség vezetőjével, Buri Istvánnal.

A szabadságharc leverése után az ország elhagyása mellett döntött, amiben szerepet játszhatott, hogy testvére is emigrált. A kísérlet azonban nem sikerült, november 13-án Kőszegen elfogták. Két hét fogság után amnesztiával szabadon bocsátották. A Kádár-kormány támogatását és a szovjet haderő behívásának szükségességét deklaráló tiszti nyilatkozatot nem írta alá, december 8-án leszerelt, és 1957. április 6-ai letartóztatásáig fotólaboránsként dolgozott.

A nyolc vádlottat felvonultató per nyomozati szakaszában következetesen ártatlannak vallotta magát, hivatkozva a Kádár-kormány amnesztiarendeletére. „(...) bennem olyan meggyőződés alakult ki, hogy amit teszek, azt a nép érdekében teszem, vagyis helyesen cselekszem.” Első fokon a Budapesti Katonai Bíróság Jacsó János hadbíró százados vezette tanácsa szervezkedés vezetése és gyilkosság vádjával halálra ítélte, amit a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának Ledényi Ferenc hadbíró ezredes vezette különtanácsa 1958. március 4-én jogerőre emelt. Az indoklásban hangsúlyozták, hogy „(...) a nagylétszámú légvédelmi tüzér alakulatból egyedüli tisztként vett részt a csepeli ellenforradalmároknak a szovjet csapatok elleni harcaiban (...), az általa vezetett és irányított tüzérség lövései következtében számos szovjet elvtárs meghalt (...) Az utolsó szó jogán Kőrösi így nyilatkozott: „Ha a parancsnokaim közül csak egy ember is mondta volna nekem, hogy Kőrösi, ezt ne tedd, nem tettem volna. (...) Cselekményeim elkövetésében engem nagyban befolyásoltak a kormányfők és a vezetők nyilatkozatai, akik ellenállásra hívták fel a népet.” Néhány nappal a 26. születésnapja előtt, 1958. március 6-án végezték ki.

Forrás, felhasznált szakirodalom:

Kőrösi Sándor és társai HL (BKB) 742/57

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet, Budapest, 1996.

Katonai perek a kommunista diktatúra időszakában, 1945–1958. Tanulmányok a fegyveres testületek tagjai elleni megtorlásokról a hidegháború kezdeti időszakában. Szerk: Okváth Imre. Történeti Hivatal, Budapest, 2001.

Szovjet katonai intervenció 1956. Szerk: Horváth Miklós–Györkei Jenő. Argumentum Kiadó, Budapest, 1996.

Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Eörsi László: A csepeli fegyveres ellenállás, 1956. 1956-os Intézet–Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára,. Budapest, 2016.

Eörsi László: Mítoszok helyett – 1956. Noran, Budapest, 2003.

Jacsó János pályája

Ledényi Ferenc pályája

A Népszabadság hírei a kivégzése napján

1958. március 6., csütörtök

A nép, a párt és a kormány összefogásával minden feladatunkat meg tudjuk oldani – Munkásgyűlés a MÁVAG-ban

Dr. Münnich Ferenc elvtárs beszéde

„ (...) A belföldi reakció, és a külföldi rádióállomások fizetett hazudozó gárdája természetesen nem azt emelte ki a parlament legutóbbi ülésszakának eseményei közül, hogy ott a dolgozó nép minden rétegének képviselői egyértelműen helyeselték a Minisztertanács addig végzett munkáját, egyetértettek a további feladatként kitűzött tervekkel, hanem ismét azt kereste, hogyan lehetne zavart kelteni, milyen találgatásokat és rémhíreket lehetne a közvéleménybe bedobni, hogy ilyen módon is akadályozni próbálják munkánkat... (...) ”

Dolgozóink ma jobban élnek, mint azelőtt

„ (...) Mi az igazság? Az igaz, hogy az ellenforradalom okozta húsz-huszonkét milliárd forintos kárt néhány hónap vagy akár másfél esztendő alatt nem lehet jóvátenni, pótolni. S nem a saját erőnkből történt, hanem barátaink – a Szovjetunió, s a többi testvér ország – segítségnyújtása tette lehetővé, hogy ma Magyarországon a dolgozók jobban élnek, mint azelőtt... (...) ”

Ünnepi nőgyűlések

(...) A főváros több kerületében szerdán délután rendezték meg az asszonyok és leányok a nemzetközi nőnap alkalmából meghirdetett nagygyűlésüket... (...) ”

A világ dolgozóinak ügye

„ (...) Ilyen címen egy dokumentum- és cikk gyűjtemény jelent meg a moszkvai Politikai Könyvkiadónál 75 ezer példányban... Csodálatos hőstettek, messzelátó, messzire mutató világos és bátor állásfoglalások, és igen gyakran a legnagyobb áldozatok vállalása – ez volt a világ dolgozóinak szerepe a forradalom és az ellenforradalom, a szocializmus és a kapitalizmus, a tartós béke hívei és az uszítók között világméretekben folyó harcban... (....)”