Infostart.hu
eur:
382.06
usd:
327.88
bux:
109200.88
2025. december 5. péntek Vilma
Botka lelépett, már tárgyal az MSZP és a DK

Botka lelépett, már tárgyal az MSZP és a DK

Várhatóan napokon belül megkezdődik az egyeztetés az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) között a 106 egyéni jelöltről – írja a Magyar Nemzet.

A Magyar Nemzet cikke szerint a kapcsolatfelvétel már megtörtént, és amilyen gyorsan lehet, össze fog ülni a két párt tárgyaló delegációja. A szocialistákat Molnár Gyula pártelnök, Hiller István választmányi elnök és Tóth Bertalan frakcióvezető képviseli majd, a DK részéről Gyurcsány Ferenc pártelnök és Molnár Csaba alelnök lesz jelen biztosan.

Az egyeztetések egyelőre kizárólag az egyéni képviselőjelöltekről szólnak, hiszen a DK kijelentette, hogy közös listát nem tervez. A szocialisták bíznak benne, hogy ezen az elhatározáson még változtathatnak. Úgy vélik,

kettejük között még lehetne koordinálni a jelöltállítást, ám a Párbeszéd és az Együtt bevonásával már nem működne.

Bár a Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a Párbeszéddel és az Együtt-tel is elkezdték a felvenni a kapcsolatot.

Minden pártlista állításához 27 egyéni jelölt elindítása is szükséges, négy párt esetén ez már 108 embert jelent, miközben 106 választói körzet van. Tehát kénytelenek lennének egyes helyeken több baloldali jelöltet indítani, így viszont nem valósulna meg az elvárás, hogy csak egy ellenzéki álljon szemben a fideszessel.

A lap információi szerint a szocialisták azután látják esélyesnek, hogy – a hétfőn lemondott Botka László helyett – új miniszterelnök-jelöltet találjanak, miután a DK-val megállapodnak az indulókról és a közös programról.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Karácsonyi Signature PRO akció: két hónapig féláron

Karácsonyi Signature PRO akció: két hónapig féláron

Karácsony alkalmából ismét különleges akcióval kedveskedünk olvasóinknak: december 1-jén útnak indított kampányunk keretében fél áron adjuk a Signature PRO előfizetésünket, ráadásul két hónapra. Most még inkább megéri csatlakozni az előfizetők táborához, akik egyedi elemzésekben, máshol nem megtalálható online befektetői rendezvényekben, ingyenes konferenciabelépőkben, különleges tartalmakban részesülnek. És amit ígérhetünk régi és új előfizetőinknek is: folyamatosan fejlesztjük előfizetői tartalmainkat, formátumainkat, hamarosan újabb bejelentésekkel érkezünk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 5. 10:02
×
×
×
×