eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Madárhorror: elevenen sülnek meg

Madárhorror: elevenen sülnek meg

Áramütés miatt elpusztult egy gólya a Pest megyei település belterületén – erről értesítette Kocsér község iskolaigazgatója az áramszolgáltatót. A Nemzeti Közművekhez tartozó DÉMÁSZ intézkedett, és madárvédő burkolattal látta el a gólyák által látogatott helyszínt.

Az áramütés okozta madárelhullások csökkentése érdekében több mint 500 kilométer védőburkolással ellátott, úgynevezett madárvédett hálózat található már a szolgáltató területén  - írja a Délmagyarország. A védendő helyszínekről a nemzeti parkok munkatársaival folyamatosan egyeztetnek, de előfordul, hogy az ügyfelek bejelentése alapján kezdődik madárvédő beavatkozás a településeken. Ez történt Kocséron is, ahol a helyi, webkamerákkal felszerelt fészek egyik fiókáját ütötte agyon az áram az első repülésén. Pedig az egész falu örömmel követte fejlődését az interneten.

Márton Andrásnak, a Fióka- és Madármentés szervezet vezetőjének Facebook-bejegyzéséből kiderül: napi 50-80 madár pusztul el áramütés miatt, évente 170 ezer védett, fokozottan védett madár sül meg elevenen az oszlopokon.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×