eur:
393.54
usd:
364.51
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Botka László: most kiderül, ki az, aki csak szövegel

Botka László: most kiderül, ki az, aki csak szövegel

Botka László továbbra is bízik abban, hogy a baloldali pártok elfogadják az összefogásról szóló javaslatát, mert a választók többsége is összefogást akar, és ő nem akar az emberek ellenében politizálni. A részletkérdésekre azonban nem válaszolt, mert szerinte azokat majd a trágyalásokon kell tisztázni.

Botka László arra kéri az ajánlatával megkeresett pártokat, hogy ne kapkodják el a választ. A szocialista miniszterelnök-jelölt szerint ő nagyvonalú ajánlatot tett, ami garantálja a résztvevőknek, hogy bejutnak az Országgyűlésbe, sőt akár önálló frakciót is alakíthatnak ott.

Botka László: most kiderül, ki az, aki csak szövegel

"A magyarok többsége kormányváltást akar, sőt a mostani közvélemény-kutatások azt is mutatják, hogy a magyarok döntő része, nemcsak az ellenzéki szavazók, összefogást és szövetséget akarnak.

Nem lehet a választói akarta ellenében politizálni, ki fog derülni a következő napokban, hogy ki az, aki csak szövegel az Orbán-rezsim leváltásáról, és ki az, aki komolyan gondolja"

- mondta Botka László egy keddi tájékoztatón.

A megkeresett pártok elutasító nyilatkozatai dacára egyébként Botka László azt mondta, hogy három párt már jelezte a tárgyalási hajlandóságát, de azt nem árulta el, hogy melyek ezek. Határidőt nem adott a megegyezésre, de hangsúlyozta, ő a választópolgárokkal együtt már nagyon unja ezt a témát. Az InfoRádió megkérdezte tőle, hogy az egyes pártok jelöltjei hol kapnának helyet a reménybeli közös listán.

"Nemcsak a politikában, hanem az üzleti életben, mindenhol a világban úgy történik, hogy ha valaki meg akar állapodni, akkor először tesz egy ajánlatot. A részletkérdések a tárgyalások alapján fognak eldőlni" - válaszolta Botka László.

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje azért tartott sajtótájékoztatót, mert Hiller István társaságában 16 oktatási szervezettel tárgyalt a közoktatás jövőjéről. Botka László és a szocialisták választmányi elnöke szerint a Fidesz tönkretette az iskolákat, és megszüntette a társadalmi mobilitást. A diákok 27 százaléka funkcionális analfabéta -- emlékeztettek a baloldali politikusok.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×