Infostart.hu
eur:
385.83
usd:
331.62
bux:
116510.12
2026. január 12. hétfő Ernő
Nem lehet mindent ugyanúgy csinálni egy infarktus után

Nem lehet mindent ugyanúgy csinálni egy infarktus után

A Magyar Kardiológusok Társasága egy gyógyszergyártó vállalattal közösen országos programot indít, amellyel a szívinfarktuson átesett betegek figyelmét igyekeznek felhívni az életmódváltás szükségességére. A statisztikák szerint ugyanis az szívinfarktust túlélt betegek 25 százaléka egy éven belül belehal egy újabb rohamba.

Ma Magyarországon a legnagyobb problémát a szív-, érrendszeri betegségek jelentik, évente 30-35 ezer szívinfarktus fordul elő – mondta a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke. Tóth Kálmán hozzátette, a korai, úgynevezett hospitális, azaz kórházi fázisnak nagyon jó a túlélése.

„A halálozás nagyon alacsony, csupán néhány százalék, köszönhetően a korszerű katéterterápiás eljárásnak.”

Tóth Kálmán hozzátette, harminc napnál már jelentősebb a halálozás, de az első év végén már a 25 százalékot is megközelíti. A Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke elmondta, ha időben jelentkezik a beteg a húsz katéteres centrum egyikében, nem kerül igazán rossz állapotba, az ellátás gyors, akár már néhány nap után hazaengedik.

„Ezek a betegek nem úgy élik meg, hogy komoly problémájuk volt.”

Tóth Kálmán azonban arra hívta fel a figyelmet, ilyenkor csak átmenetileg oldódott meg a probléma: az elzáródott eret megnyitották, de az alapbetegség, az érelmeszesedés továbbra is dolgozik.

A Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke hozzátette, ha visszakerülnek a megszokott környezetükbe, folytatják az önpusztító életüket.

„A katéteres centrumokban indított program arra hívja fel a betegek figyelmét, hogy a kórház elhagyása után el kell kezdeni egy aktív rehabilitációs folyamatot, amely diéta- és mozgásterápiát, pszichológiai tanácsadást, dohányzásleszoktatást tartalmaz.

A Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke elmondta, azt próbálják elérni, hogy a betegek az itt megtanultakat hasznosítsák és a kardiológusukkal és a családorvosukkal kapcsolatban maradjanak, ne tűnjenek el az egészségügyi rendszerből.

„Ne a következő infarktusnál találkozzanak legközelebb az egészségüggyel.”

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

A mesterséges intelligencia immár az amerikai politika hagyományos rendszerét is felforgathatja. Egy washingtoni központú nonprofit szervezet szerint az AI lehet a kulcs ahhoz, hogy – több évtized után – független jelöltek újra bejussanak az Egyesült Államok Képviselőházába,és ezzel alapjaiban változtassák meg a törvényhozás erőviszonyait.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×