Infostart.hu
eur:
385.61
usd:
332.45
bux:
121077.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Durva kórokozók a magyar kórházakban

A kórházi fertőzésekkel kapcsolatos legfrissebb jelentés alapján 2015-höz képest csökkent a bejelentett kórházi járványok (CDI) száma. A magyar, a finn és a német adatokat összevetve elmondható továbbá, hogy a hazai CDI előfordulási gyakorisága alacsonyabb a másik két országéhoz képest – tájékoztatta a Magyar Időket az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkársága.

Magyarországon minden kórház számára kötelező bizonyos fertőzéstípusok előfordulásának a bejelentése. Ezekből kiderül, hogy a 2015-ös adatokhoz képest tavaly negyedével csökkent a specifikus, azaz egészségügyi ellátással közvetlen összefüggésben kialakuló járványok száma, az úgynevezett CDI okozta fertőzések pedig a korábbi évhez képest harmadával csökkentek.

A 2016-ban bejelentett járványok mintegy 70 százaléka nem specifikus járvány volt, azaz olyan, amely nemcsak a kórházakban fordulhat elő, hanem bármely közösségben, mivel a lakosság körében cirkuláló vírusok okozták.

A bejelentett véráramfertőzések előfordulása ugyanakkor változatlan maradt, míg a több antibiotikummal szemben ellenálló, úgynevezett multirezisztens kórokozók okozta fertőzések előfordulási gyakorisága emelkedett. Az egészségügyi államtitkárság hangsúlyozza: ez a jelenség nemcsak Magyarországon jellemző, az Európai Járványügyi Központ adatai is alátámasztják, hogy világszerte számos országban növekszik a multirezisztens kórokozók gyakorisága, mivel a kórházban ellátott betegeken egyre magasabb kockázatú beavatkozásokat végeznek. Az állhat továbbá a háttérben, hogy az egészségügyi ellátásba bekerült betegek immunrendszere gyakran legyengült, nemritkán már fennálló fertőző betegséggel érkeznek az ellátó intézménybe.

A kormány célja, hogy a megelőzhető korai elhalálozások száma csökkenjen, ezért csaknem tízmilliárd forintot fordítanak általános és speciális higiénés rendszerek fejlesztésére, emellett szeretnék erősíteni az ehhez kapcsolódó szervezeti kultúrát – írta a Magyar Idők a minisztérium tájékoztatására hivatkozva.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
Felejthető éven vannak túl az ingatlanbefektetések

Felejthető éven vannak túl az ingatlanbefektetések

A korábbi évektől elmaradó hozamokkal zárták a tavalyi évet a magyar ingatlanalapok, kétszámjegyű nyereség elérésére nemigen volt lehetőségük a magyar lakossági befektetőknek, de az ingatlanalapok időnként a kihívásokkal teli környezetben is képesek voltak az állampapírokénál magasabb hozammal gazdagítani a befektetőiket. Mutatjuk, mely alapokkal lehetett a legjobban keresni – a több szempont mentén szűkített mezőny első helyét a Gránit Alapkezelő egyik alapja szerezte meg. Ha a pénzáramlásokat nézzük, ott már kedvezőtlenebbek a folyamatok, a befektetők régóta kifelé veszik a tőkét az ingatlanalapokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×