eur:
388.83
usd:
361.83
bux:
68611.62
2024. május 8. szerda Mihály
Halálos fordulat a magyar utakon

Halálos fordulat a magyar utakon

Nem növekedett a közúti balesetek száma az év első hónapjában az előző évhez viszonyítva, a halálos balesetek száma viszont nőtt. Ma kezdődik a Biztonság Hete, amely keretében a szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy a balesetek odafigyeléssel megelőzhetők.

2017 első nyolc hónapjának előzetes baleseti adatai alapján az összes személyi sérüléssel járó balesetek száma nagyjából ugyanúgy alakult, mint 2016 hasonló időszakában - tudta meg az InfoRádió Kiss Csabától, az Országos Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Osztályának vezetőjétől. 

A halálos áldozatok száma tíz fővel emelkedett, idén augusztus végéig 377-en vesztették életüket hazánk útjain, míg egy évvel ezelőtt 367-en. A súlyos sérüléses baleseteknél minimális két százalék körüli emelkedés történt, míg a könnyű sérültek számában kicsi csökkenés tapasztalható.

rvendetes, hogy az ittasan okozott balesetek száma 14 százalékkal csökkent" - emelte ki a friss adatokból Kiss Csaba. Az Országos Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Osztályának vezetője a most zajló Biztonság Hete programsorozat kapcsán elmondta, mind a fokozott rendőri ellenőrzés, mind az ilyen figyelemfelhívó akciók, kampányok kedvező rövid- és hosszú távú hatása is. 

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Már palesztinbarát sátortábor van Bécs leghíresebb egyetemén is

Már palesztinbarát sátortábor van Bécs leghíresebb egyetemén is

Aktivisták palesztinbarát tiltakozó tábort létesítettek Európa egyik legrégebbi egyetemének udvarán. A mintát az amerikai egyetemek tiltakozói jelentették. A rendőrség kivonult a helyszínre, de nem tiltotta be a tüntetést. A hasonló megmozdulások számos ország egyetemein immár szinte mindennapossá váltak.

Érkezik a kínai elnök, szerdától óriási lezárások jönnek a fővárosban – itt vannak a részletek

Mutatjuk, melyik fővárosi útvonalakon mikor kell jelentős korlátozásra számítani.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Kínosan leszerepeltek az oroszoknak átadott fegyverek, tömeges légitámadást indított Moszkva Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Kínosan leszerepeltek az oroszoknak átadott fegyverek, tömeges légitámadást indított Moszkva Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Oroszország 2023 ősze óta kap fegyvereket Észak-Koreától, köztük számos rakétatípust is. A fegyverek hatékonyságával kapcsolatban azonban súlyos aggályok merülnek fel a bevetések alkalmával – írja az Ukrajinszka Pravda. Május 8-án az orosz erők tömeges légitámadást hajtottak végre Ukrajna több régiójában. A célpontok között stratégiai fontosságú létesítmények voltak, melyek közül többet is találat érhetett. Az ukrán légvédelem összesen 59 ellenséges eszközt semmisített meg - írta a Kyiv Post. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×