Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Csökkent az iskolai lemorzsolódás - lapszemle

A Magyar Nemzet cikke szerint küszöbön áll a francia elnök, Emmanuel Macron budapesti látogatásának bejelentése. A Világgazdaság arról ír, hogy rekordokat döntött a bankkártyaforgalom az előző negyedévben.

A Magyar Nemzet cikke szerint küszöbön áll a francia elnök, Emmanuel Macron budapesti látogatásának bejelentése. Macron célja a munkapiaci egyenlőtlenségek felszámolása, a Nyugat felől nézve szociális dömping megregulázása, amihez a keleti tagállamok között Magyarországon szeretne szövetségest találni. Kovács Zoltán kormányszóvivő nemrég agyelszívásként jellemezte a folyamatot, így Párizs számol Budapest támogatásával.

A Magyar Hírlap arról ír, hogy csökkent az iskolai lemorzsolódás Magyarországon. Az előző tanév második félévében a lemorzsolódással veszélyeztetett tanulók aránya országosan 10,85 százalék volt. A legrosszabb a helyzet Nógrád megyében, ahol a diákok 20 százaléka hagyja el befejezetlenül az iskolát, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében ez az arány 18, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 16 százalék, míg a budapesti ráta alig több mint 7 százalék.

A Magyar Idők Benkő Tibor vezérezredessel, a Magyar Honvédség vezérkari főnökével készített interjút, aki a lapnak elmondta: már jövőre megjelenhetnek a Magyar Légierőnél a régi An-26-osokat leváltó használt, de korszerű repülőgépek első példányai, 2019-től pedig megkezdődik új repülőgépek beszerzése is. A jelenleg használt An-26-osok üzemideje 2020-ban jár le.

GAZDASÁGI LAPSZEMLE

A Világgazdaság arról ír, hogy rekordokat döntött a bankkártyaforgalom az előző negyedévben. A kártyás vásárlások száma negyedével nőtt, összértéke pedig meghaladta az ezermilliárd forintot. Ez az egy évvel korábbinál 25,5 százalékkal, 217 milliárd forinttal több bankkártyás költést jelent.

A Napi.hu összeállításából kiderül: rekordösszegben bocsátottak ki idén nyáron adósságot a feltörekvő piaci országok. A befektetők hozamvadászata eddig háttérben lévő országokat is kötvénykibocsátásra sarkallt. Az elemzők ugyanakkor megosztottak abban a kérdésben, hogy meddig tarthat ez a folyamat.

A Magyar Nemzet cikke szerint felszámolás indul a repülőgépek földi kiszolgálását végző, állami Malév Ground Handling Zrt. ellen. Az eladósodott cég elleni felszámolást a lap információi szerint versenytársa, a BudPort Kft. kezdeményezte. Utóbbi cégnél van a Malév Ground Handling Zrt. százmillió forintos nagyságrendű tartozás követelése. A cég teljes adóssága 2,8 milliárd forint.

A Magyar Idők arról ír, hogy az elmúlt két és fél évben 20 ezer otthoni pálinkafőzőt jelentettek be az önkormányzatoknál, emellett tavaly több mint 8 millió liter ötvenfokos pálinka készült a majdnem 600 szeszfőzdében. A szakértők szerint ugyanakkor nem tesz jót a pálinkaszezonnak, hogy több helyen elfagyott a gyümölcs.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×